2019. október 15. Kedd  ·  Eddigi látogatók: 1,577,633  ·  Online: 98
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Fejezetek a papagájtartás kultúrtörténetéből (43.)
Nyomtatható változat!

Tollas duetténekesek

 

A Díszmadár Magazin előző számaiban a madarak éneklését, hangjelzéseik jelentőségét jártuk körbe. Kultúrtörténeti utazásunk jelen állomásán olyan madárhang-jelenségekkel foglalkozunk, amelyekben több madár összehangoltan hallatja hangját.
Az etológus Serpell több lórifaj társas viselkedését figyelte meg. Megfigyelései során olyan jelenségeket azonosított, amelyek a „közösségi rituálék“ fogalmával illetett. Ezek a rituálék különös testtartással kísért (vizuális jelzés) hangjelzésekből álltak. Serpell ezeket az imponálás közösségi gesztusaiként értelmezte és három féle funkcióval magyarázta őket:
1. Közös agresszív demonstráció egy riválissal szemben. Ehhez a elriasztáshoz szükséges hangerő is párosul. Funkcionálisan és strukturálisan ebbe a kategóriába sorolhatók a felváltva éneklő, vagy duettező hangjelzések. Valószínűleg bizonyos hattyúfajták győzelmi kiáltása is ebbe a csoportba sorolható.
2. A nyílt agresszió helyettesítője partnerek között, amellyel szavatolják a párkötődést. Olykor úgy tűnik, hogy ennek a viselkedésnek nem csak a pár tagjai felé van üzenete, hanem kifelé is közvetíteni akar a madárpár valamit más madarak irányába. Ebbe a csoportba sorolhatók a különböző üdvözlési rituálék is.
3. A partner figyelmeztetése veszély esetén. (Serpell, 1981)
Duettek alatt ebben az összefüggésben azt értjük, amikor két madár egymással összehangoltan ad hangot. A leggyakrabban olyan egyedek között figyelhető meg a duett, amelyek egy párt alkotnak. Gyakran felvált, egymásra figyelve énekelnek. A duett felépítése és a válasz hossza meghatározott séma, „rituálé“ szerint zajlik. Ezért nagyfokú sztereotípiát fedezhetünk fel bennük. A sztereotípia alatt a folyamatos, változás nélküli ismétlést értjük. Ismert példája ennek a galambok ismétlődő, egyhangú búgása. (Immelmann, 1982)
Sok madárfajnál a párok pontosan egymásra hangolt, ismétlődő énekduetteket adnak elő. Általában magas hangerővel énekelnek annak ellenére, hogy egymás közvetlen közelségében ülnek. Ez a hangerő a különböző fajoknál – a különböző mérések és megfigyelések tanúsága szerint – a területi szomszédok és a pár kötődését veszélyeztető esetleges konkurens madarak felé irányul. A duetténekléshez bizonyos mozdulatok is párosulnak, amelyek az összetartozás megerősítéseként értelmezhetők. (Seibt/Wickler, 1977)
Sok madárfajnál a páros éneklés egyedi dallamra történik, amely csak arra az adott párra jellemző. Ezek sokszor nagyon bonyolult és feltűnő dallamok. A sztereotíp módon ismétlődő hangsorozatokkal az egymás iránti kötődést erősítik. Olyan ez, mintha kikérdeznék egymást a közösen megtanult hangokról, mint valami jelszóról. (Wickler, 1980)
A jelszóra adott válasz előre ismert, azt is mondhatnánk, hogy meg kell felelnie az előzetes elvárásoknak.
A réceféléknél is megfigyeltek már ilyen duetteket győzelmi kiáltások vagy hívóduettek formájában. Az utóbbi esetben csak a hímek válaszolnak, méghozzá akkor, amikor a tojó elrepül megkeresni a fiókákat. Feltételezések szerint a hím a tojó elrepülését vizuális jelzésként értelmezi és erre válaszol a hangjelzéssel. (Lamprecht, 1985)
A kitartó, és folyamatosan ismételt hangok válaszadásra ösztönzik a többi madarat, mintha ezzel akusztikus támogatást nyújtanának egymásnak.
Ornitológusoknak feltűnt, hogy a duetténekek madarak között általában trópusi vegetációjú területeken fordulnak elő, ahol a növényzet erősen behatárolja a látást. Az a feltételezés született ebből a megfigyelésből, hogy ezeken a helyeken jobban fejlődött a hangadás jelzésértéke. Az énekes madarakon kívül a jelenség megfigyelhető phasianidae, a trópusi trogonidae és a mexikói momotidae fajoknál is. A duetténeklés azt a képességet feltételezi, hogy az egyik fél utánozni tudja a másik hangját. Két fogságban tartott fuvolázómadár (Gymnorhina tibicen) képes volt egy 15 hangjegyből álló váltóének megtanulására, amelynek során mindkét fél a ráeső részt énekelte. Amikor az egyik madár elpusztult, a párja az egész dallamot végigénekelte egyedül, ami korábban soha sem történt meg. (Hooker/Hooker, 1969)
Koehler leírása szerint: „Gwinner varjúhímje ugatott, mint egy kutya, a tojó pedig truttyogott, mint egy pulyka. Amikor a hím elszökött, a tojó elkezdett ugatni. A tojót ekkor áthelyezték egy másik kalitkába, amelyre a szabadon lévő hím rálátott és truttyogott. Az eredetileg elsajátított hangok helyett a madarak itt felvettek egymás jellegzetes hangját, hogy ezzel mintegy néven szólíthassák egymást.“ (Hedigert idézi, 1980)
Hediger azt mondta: „Idomított állatoknál, amelyek egy jelentős fokú intimitásra tettek szert az ember iránt, az akusztikus személynév általánosan használt idomítási fogás cirkuszokban és állatkertekben. Ezt azonban a mai napig komolyan nem tették tudományos reflexiók tárgyává. Mindez annak ellenére fennáll, hogy minden kutyának, minden lónak van személyneve, amelyre az elvárásoknak megfelelően reagál.“ (Hediger, 1980)
Lorenz hollója a „Roa“ emberi szót mondta, amelyen őt szólították. Ő maga is ezt a szót hangoztatta az emberek felé, amikor meg akarta őket szólítani. Elmondása szerint: „A Roa nevű hollót a fajtájának fiatal példányai által használt hang alapján neveztük el. Még idős napjaiban is szoros barátságot ápolt velem… Élete vége felé nagyon félénk lett más emberekkel szemben és olyan helyek iránt, ahol korábban megijedt, vagy valamilyen más rossz dolog történt vele.“ Ezeken a helyeket rá akarta venni a gazdáját, hogy menjenek el onnan. Ezért: „ugyanúgy, mint ahogy a hollószülők rá akarják venni fiókáikat, hogy szálljanak fel, és repüljenek el velük, Roa zuhanórepülésben közeledett hátulról a fejem felé, oldalirányba rezgette a farkát, majd újra a magasba emelkedett. Közben hátra nézett rám a válla felett. Ehhez a veleszületett, öröklött mozdulatsorhoz azonban nem a fajtájára jellemző repülésre hívó hangot hallatta, hanem emberhangon a Roa, Roa, Roa szavakat. Ebben az a feltűnő, hogy a fajtájára jellemző Krakk, Krakk, Krakk hangot is ismerte és más hollókkal szemben rendszeresen alkalmazta is. A párját a Krakk, Krakk, Krakk hanggal bírta repülésre, emberi barátjához azonban emberi hangon 'szólt'. Ebben az esetben az idomítás feltételezése kizárt. Ez ugyanis csak úgy történhetett volna, hogy a madár véletlenül mondja a Roa-t én pedig véletlenül elindulok felé. Ez azonban nem így történt. Az öreg hollónak az a belátása támadhatott, hogy számomra a Roa a hívóhang.“ Lorenz úgy gondolta: „Eddig Poa volt az első állta, amely valaha is egy embert értelmesen, belátás útján emberi módon szólított meg…“ (Lorenz, 1964)

Mihalec Gábor
(Maja Müller-Bierl nyomán)

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu