2019. december 9. Hétfő  ·  Eddigi látogatók: 1,636,552  ·  Online: 17
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Turulmadár madarász szemmel
Nyomtatható változat!

.

Az országot járva sok településen találkozhatunk turulszoborral. Ezek közül a legnagyobb, s talán a legismertebb a tatabányai turul. Bennem is régóta felmerült az a kérdés, milyen madár a turul, és nekünk, magyaroknak mi közünk van ehhez a madárhoz?
Történelemkönyveinkből, gesztáinkból tudhatjuk, hogy Árpád nemzetségének pajzsát turulmadár díszítette, ugyanúgy, ahogy Atilláét is. A 150 éves török, majd a 350 éves osztrák megszállás végén az erősödő nemzeti öntudat, az önálló kultúra, tudomány, függetlenség iránti vágy tudósaink, haladó értelmiségünk figyelmét ismét eredetünk felé fordította. Kerestük gyökereinket.
Kik vagyunk, honnan jöttünk?
Tudósaink próbálták megfejteni az eredetmondánkban szereplő adatokat. Juliánusz baráttól Kőrösi Csoma Sándoron, Vámbéry Árminon át napjaink Benkő Mihályáig mind-mind keleten maradt rokonainkat keresték s néhányan meg is találták. Tudósaink másik csoportja hit és hiedelem világunkat tanulmányozta. Ennek megfejtése bizonyult nehezebbnek, hiszen a nyugati, a görög-római kultúrán és a zsidó keresztény hitvilágon alapuló ismeretek nem adtak megfelelő kapaszkodókat saját hagyományaink megértéséhez, megfejtéséhez. Nehézséget okozott az is, hogy a tudomány nyelve a latin volt, főuraink többsége a bécsi udvar köveit koptatta, s magyarul nem is tudott, így magyar nyelvű tudományos könyvek iránt igény sem volt.
A nemzet tudat erősödése magával hozta a magyar nyelvű tudományos ismeretek összegyűjtésének, a magyar tudományos nyelv megalkotásának szükségességét. A természettudományok területén végzett kiemelkedő munkát a nagy tekintélynek örvendő polihisztor Hermann Ottó, majd a magyar tudományos madár rendszertan megalkotója Petényi Salamon János. A kor e kiemelkedő tudósoktól várták a választ, Atilla, s a honfoglaló Árpád nemzetségének pajzsát díszítő turulmadár tulajdonképpen milyen madár is lehetett.
E kor tudósainak a geszták szövegein kívül szinte semmilyen kapaszkodójuk nem volt, csupán annyit tudtak, hogy valamilyen ragadozó madár. Mivel a lőfegyverek tökéletesedésével a solymászat visszaszorult, a hivatásos solymászat megszűnt, így feledésbe merült az a több ezer éves ismeret, amelyet a solymászat felhalmozott, magába olvasztott. Ezen ismeretek nyújthattak volna kapaszkodót többek között turul hagyományunk megértéséhez, megfejtéséhez. Az eredményes solymászathoz ismerni kell a ragadozó madarakat és zsákmányállataikat a parányi fürjtől a darvakig, hattyúkig, s a farkas, vagy gazella pedzése sem képzelhető el alapos ismeretek nélkül. A nagy, több tízezer fős, hadgyakorlat számba menő udvari solymászatok, melyekről Marco Polo is beszámol, s a maghreb kultúrában is sokat olvashatunk róla, mind-mind hatalmas ismeretanyagot igényelt. A zsákmányállatok bőségének biztosítása érdekében a mai modern vadgazdálkodás elveinek is megfelelő védett, nyugalmi területeket és védelmi időket jelöltek ki. A tilalmak megszegését súlyosan – nem egy esetben halállal büntették. A solymászat már évszázadokkal ezelőtt alkalmazta a – természetvédelem által csupán az utóbbi évtizedekben kidolgozott és elfogadott – fenntartható használat elvét.
Dániában több mint 400 törvény született az északi sólymok védelmével, begyűjtésével, kereskedelmével kapcsolatban. Egy fehér sólyom elpusztításáért halálbüntetés járt.
Az arabok kedvelték a befogott sólymokat. Miután ezeket betanították, a vadászati idény végén szabadon engedték. Közülük a legjobbakat megjelölték. Nem egy esetben több éven keresztül is visszafogták vonuláskor ezeket a kiváló sólymokat. Így csökkent e madarak telelési mortalitása, költőhelyükre visszatérve pedig felnevelhették fiókáikat.
A solymász könyvek a tudományos ismeretek tárai voltak. A középkori lovagoknak jártasnak kellett lenniük a solymászat művészetében is. Az európai solymászat felvirágzásának nagy lendületet adtak a keleti nagyállattartó lovas népek népvándorlási hullámai, s az ibériai félszigetet is meghódító arabok. A keresztes hadjáratok is lehetőséget biztosítottak a különböző kultúrák solymászati ismereteinek cseréjéhez, gazdagításához. Sólyomajándékozások, valamint a vándor solymászok révén Európa udvarai megismerték Eurázsia szinte valamennyi sólyom faját s a hozzájuk fűződő hagyományokat, legendákat.
Mindez az óriási tudományos ismeretanyag s a solymászatot ábrázoló dicsőítő művészeti alkotás a lőfegyverek tökéletesedésével, a solymászat visszaszorulásával, a ragadozó madarak dúvadként való irtásával majdnem a feledés homályába veszett.
Így tudósaink szinte sötétben tapogatóztak a turul rejtély megoldásával kapcsolatban, azonban a nemzeti hevületben lévő társadalom megfelelő választ várt. Az köztudott volt, hogy kalandozó hadaink sorozatos győzelmeket arattak, s Európa rettegett Isten ostorának nevezett Atilla hadaitól. A hadszínterek bőséges lakomát biztosítottak a dögevő keselyűknek, s úgy gondolta Hermann Ottó és még sokan, hogy a turul nem lehet más, mint a győztes hadakat követő keselyű. Ez az elmélet tetszett honatyáinknak, s a hatalmas madár ábrázolása jó téma volt művészeinknek is. Egyébként se lett volna, aki a nagytekintélyű Hermann Ottónak ellentmondott volna. Azonban ma már tudjuk, hogy az Atilla és Árpád nemzetségének a pajzsát díszítő madár nem keselyű.
Olyan tudományos munka is elindult, amely közelebb vitt a turul rejtély megoldásához is. Petényi János Salamon, a magyar madár rendszertan megalkotója munkásságának elején rájött, hogy a ragadozó madarak tudományos megismerése, rendszerezése solymászati ismeretek nélkül elképzelhetetlen, ezért figyelmét erre összpontosította, melynek eredményeként 1848-ban tartott akadémiai székfoglalójának a témája a ragadozó madarak és a solymászat volt. Munkássága azonban nem terjedt ki a turul rejtély megoldására. Vönöczky Schenk Jakab, a Magyar Madártani Intézet igazgatója volt az első tudós, aki tudományos alapossággal fogott e témakör feldolgozásához. Hamarosan világossá vált előtte is, hogy solymászati ismeretek nélkül ezt a témakört sem megérteni, sem megoldani nem lehet. Solymászati ismeretekre, majd orosz tudósok kutatásaira támaszkodva jelentette meg kutatásának eredményeit. (Magyar solymász madár nevek, Turul, zongor, kerecsen) Óriási forrásanyag feldolgozásával bebizonyította, hogy a turul nem más, mint az altáji, vagy más néven a havasi sólyom. Vönöczky a turul szakrális jellegével nem foglalkozott behatóbban.
Mongol évkönyvekből tudjuk, hogy Dzsingisz kán fiai, Dzsagatáj és Oktáj, turulokkal hattyúkra vadásztak, a kirgiz követek pedig hófehér zongor sólymokat hoztak ajándékba, melyet az oroszok krecsetnek hívnak. Más források említik, hogy Timúr Lenk is turulokkal vadászott darvakra. A régi arab solymászkönyvek is, mint a solymászmadarak legkiválóbbikát említik a turult, ugyanakkor megemlítik, hogy igen ritka, s a szerző még nem is találkozott ilyen madárral, ugyanakkor ismertetik az uralkodói ajándékként egészen Egyiptomig eljutó északi vadászsólymokat. A múlt században az orosz Meizberg, majd Djementjev professzor kutatásai egyre határozottabban támasztják alá, hogy az Altaj és a Szaján 2500 m feletti artikus régióiban fészkel egy igen ritka sólyom, melyet a helyiek turulnak neveznek, s ezek a madarak mintegy átmenetet képeznek a keleti kerecsenek és az északi sólymok között. Tehát a régi évkönyvek, solymászkönyvek, keleti utazók beszámolói és az orosz ornitológusok kutatási eredményei, már használható támpontot nyújtottak a turulmadár faji meghatározásához. Olyan sólymot kellett keresni, mely betanítva képes a nálánál akár tízszer nagyobb hattyú legyőzésére, és az Altájban ill. attól délre, délnyugatra található. A forrásokból az is világosan kitűnik, hogy nem a hófehér, pettyes vagy majdnem fekete vadászsólymokról (Falco rusticolus) van szó, hiszen azt az orosz nyelvterületen krecsetnek, az ázsiai területeken, az araboknál pedig sonkornak, sunkárnak, sumkárnak, magyarul zombornak hívják.
Napjainkban néhányan a turult a kerecsen sólyommal azonosítják. Elméletüket nemzeti érzelmi és szakrális indokokkal támasztják alá, miszerint mi, magyarok is addig jöttünk nyugatra, ameddig a kerecsen fészkelési területe terjed, vagyis eddig vezette népünket szent sólymunk. Ezt az elméletet fejti ki néhai Dúcz László solymásztársam a Köztünk élő Turul madár című kitűnő könyvében. A magyar kerecsen védelmi program résztvevői is ezt az elméletet támogatják. Vélelmezhetően könynyebb a nemzetközileg is igen sikeres, de nagyon költséges kerecsen védelmi programra pénzt szerezni, ha az a szent turulmadarunk megmentésére kell…
Hadd hozzak fel csupán két indokot e véleményekkel szemben!
A turul fészkelési és alkalmazási területén ezrével költöttek és költenek kerecsen sólymok, melyeket az oroszok balabánnak (bolobánnak), a helyiek itelginek hívnak. A hódoltatott népek mindig ajándékokkal kedveskedtek a hódítóknak, hogy népük megmentése, fennmaradása érdekében megnyerjék a hódítók jóindulatát. Ezek az ajándékok mindig nagyon drágák, ritkák, értékesek voltak. Úgy vélem, senki sem gondolja komolyan, hogy egy hódító jóindulatát olyan ajándékkal igyekeznének elnyerni, amelyikből bármelyik ügyes kezű madarász annyit foghat, amennyit csak akar. A krónikák és fennmaradt miniatűrök – hódolói ajándékként – hófehér krecsetekről (nem kerecsenekről!), zongorokról és világhírű turulokról szólnak. Hiszen mi is ismerjük a tatárjárás következményeit, s Bagdad is szívesen elkerülte volna feldúlását, mikor nem csak híres könyvtára semmisült meg. A hódító 40 000 levágott fejből építtetett gúlát.
Az oguzok törzsei mindegyikének egy-egy kitűnő solymász madár volt a totem állata. A vezető törzsé a turul, és az egyiké az általunk kerecsennek nevezett (nyelvükön: csakir) sólyom. Tehát azok, akik adott helyen és időben ismerték, alkalmazták és szakrális ősként tisztelték, határozott különbséget tettek a kerecsen és a turul között.
A magyar nép története az ősidők óta ezer szállal kötődik a solymászathoz és a kitűnő vadászmadarakhoz. A turulmadár szakrális tekintélyt adott a honfoglaló Árpádnak, és ez biztosította évszázadokon keresztül az Árpád-házi királyaink tekintélyét, hatalmát.
A magyar solymászat ez évben hagyományaihoz méltó elismerésben részesült, felkerült a magyar szellemi örökség listájára és bízunk abban, hogy belátható időn belül a világörökség részévé válhat.
E cikkemben a turul és a sólymok szakrális jelentőségét csupán érintettem. Ha időm engedi, e témakörrel is megismertetem madarász társaimat. Akit e témakör bővebben érdekel, az interneten a szakrális turul keresőszavak segítségével több cikkemet is elolvashatja.

Bogyai Frigyes

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu