2019. október 16. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,578,852  ·  Online: 103
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Fejezetek a papagájtartás kultúrtörténetéből (47.)
Nyomtatható változat!

A papagájkutatás fénykora (4.)

Ebben a számban is folytatjuk a papagájkutatás nagy alakjainak és azok különös történeteinek bemutatását.
A felsorolást ezúttal Gustav Adolf Fischerrel (1848-1886) kezdjük, aki 1876-ban orvosként ment Németországból Zanzibárba. Munkája során lehetősége nyílt arra, hogy Kelet-Afrika területén zoológiai és elsősorban ornitológiai expedíciókon vegyen részt. Húsz másik madárfaj mellett, 1877-ben a Viktória-tó felé utazva felfedezte először az őszibarackfejű (Agapornis fischeri), majd később a feketefejű (Agapornis personatus) törpepapagájokat, amelyeknek később Anton Reichenow adott tudományos nevet. Mint oly sok más világjáró tudós, Fischer is egy trópusi betegségnek esett áldozatául.
Egyike az elsőknek, akik céltudatosan és behatóan foglalkoztak a papagájok biológiájával, Karl Ruß (1833-1899) volt, a nyugat-poroszországi Baldenburgból. Eredetileg gyógyszerész szeretett volna lenni, azonban megszakította egyetemi tanulmányait és 1863-ban természettudományi szakíróként helyezkedett eltelepedett le Berlinben. Nézeteivel, és érzelmileg elragadtatott leírásaival, amelyeket több mint 55 újságban és szaklapban adott közzé a madarakról, a tudós világ erős kritikáját és elutasítását vonta magára. Az emiatt érzett csalódottsága és dühe újra és újra megmutatkozik az írásaiban, amelyekben éles hangon bírált köztiszteletben álló személyiségeket, mint például Jean Louis Cabanist, a berlini zoológiai múzeum ornitológiai részlegének vezetőjét, akinek veje és hivatali utódja volt Anton Reichenow. A madárkedvelők körében azonban a tudósokkal ellentétben nagyon népszerűek voltak Ruß közleményei a gazdag tenyésztői tapasztalatai és pontos megfigyelései révén. Egy szintre helyezték őt ezek miatt nagy kortársával, Heinrich Bodinuszszal, aki először a kölni, majd 1869-től a berlini állatkert igazgatója volt, és az egzóták tartásának és tenyésztésének igazi mestereként volt számon tartva. Csak, hogy egy példát megnevezzünk, Bodinusnak sikerült először három éven át fogságban életben tartania egy vörösvállú papagájt (Psittinus cyanurus), ami abban az időben figyelemreméltó eredmény volt. Ruß a saját madarászatában 18 éven át tartott mintegy 200 különböző fajta egzotikus madarat, és hatalmas menynyiségű közleményt adott ki azok viselkedéséről, költéséről. Számos madárfaj szaporítása neki sikerült elsőként fogságban.
Ezzel megtörte azt a trendet, amely addig uralkodó volt Németországban, hogy csak a hazai madarakat tartották tenyésztési céllal, így a tizenkilencedik század 80-as és 90-es éveire többek között az ő munkásságának köszönhetően valóságos papagájhullám söpört végig a térségen, ami magával vonta a „közönségesebb“ fajok értékének drasztikus csökkenését is.
1871-ben és 1873-ban Ruß kiadta kétkötetes művét, a „Madárkedvelők, - tenyésztők és - kereskedők kézikönyvét“ (Handbuch für Vogelliebhaber, -züchter und -händler). Ezt 1879 és 1873 között újabb, négykötetes monumentális munka követte, egy valóságos enciklopédia, „Idegenföldi szobamadarak“ (Fremdländische Stubenvögel) címmel. Ez a munka hozta meg számára az igazi elismerést és tette őt a fogságban tartott madarak klasszikusává. A mű harmadik kötete szólt a papagájokról, ennek címe: „A papagájok, azok természettörténete, gondozása, tenyésztése és nevelése“ (Die Papageien, ihre Naturgeschichte, Pflege, Züchtung und Abrichtung). Ezt a kötetet 1881-ben fejezte be és 413 papagájfajt mutatott be benne.
1881-ig összesen harminc papagájfajt sikerült különböző személyeknek fogságban szaporítaniuk. Karl Ruß tizenhét faj sikeres tenyésztésének dicsőségét tudhatta magáénak, ezek közül hat fajt neki sikerült először fogságban szaporítania, nevezetesen a szürke fejű törpepapagájt (Agapornis canus), a zöldszárnyú verébpapagájt (Forpus passerinus), a jendaja papagájt (Aratinga solstitialis jandaya), a kövi fűpapagájt (Neophema petrophilla), a szilvafejű papagájt (Psittacula cyanocephala) és a rózsásfejű sándorpapagájt (Psittacula roseata). Tenyésztési sikereinek köszönhetően az általa szaporított tizenhét faj fiókáinak első leírásait is neki köszönhetjük. Ezekben a leírásokban is hangot adott annak az elkeseredettségnek, amelyet Német Ornitológiai Társaság elismert tudósainak hozzáállása iránt táplált. Így írt róluk: „Minő híres ornitológus is válhatna belőlem ilyen sikerek után, vagy milyen elismertségre tehetnék szert, ha nem volna akkora pechem, hogy Alfred Brehm ellensége legyek, és ha az írásaim sikerével nem vonnám magamra Cabanis úr és társainak irigységét.“
Persze azért még egy Karl Ruß sem volt kivédve a tévedésekkel szemben. Adolf Bernhard Meyerhez hasonlóan például ő is úgy vélte, hogy a sárgabóbitás kakadu (Cacatua sulphurea) fiókáinak fekete a szeme és csak egészen idős korban vált át a szem színe pirosra. Ma már tudjuk, hogy a fiókák és a hímek írisze fekete, míg az ivarérett tojóké piros.
Ruß két fő művét később Karl August Neunzig (1864-1944) átdolgozta. A „Fremdländische Stubenvögel“ című kötet (amely Ruß munkájának ötödik kiadása volt), 1921-ben jelent meg Magdeburgban és ma is elismert szakkönyvnek számít.
Neunzig betoldása szerint 1920-ig mintegy 291 papagájfaj egyedei kerültek be Európába, és ezek közül 63-at szaporítani is sikerült.
Fiával, Karllal, Ruß még a további műveket írta: „A szürkepapagáj“ (Der Graupapagei), „Az amazonpapagájok“ (Die Amazonenpapageien), „Madártenyésztők könyve“ (Vogelzuchtbuch), valamint „Die sprechenden Papageien“ (A beszélő papagájok). Egészen haláláig volt a „Tollas világ“ (Die gefiederte Welt) című madarász szaklap kiadója, amelyet 1872-ben hívott életre, mint a „Madárbarátok, -tenyésztők és -kereskedők lapját“ (Zeitschrift für Vogellienhaber, -züchter und -händler). A lap kiadását 1900-ban a veje, Karl Neunzig vette át, majd 1938-ban Joachim Steinbacher. A lap ezzel már több mint száz éve fontos összekötő kapocs a kutatók, a tenyésztők és papagájkedvelők között, számos papagájról szóló tanulmánynyal. Ugyanezt a célt szolgálja Angliában az „Avicultural Magazine“, amelyet Brightonban hozott létre 1894-ben a Külföldi és Brit Madarakat Kutató Ornitológiai Társaság (Avicultural Society for the Study of Foreign and British Birds).
A gyógyszerész és Déli-tengerjáró, Carl Constantin Platen (1843-1898) a felesége kíséretében 1878 és 1894 között hét nagy utazást tett a Celebes-, Borneo-, Amboina-, Ceram-, valamint a Fülöp-szigeteken. Gyűjtőként és tudósítóként sokat tett a térség ornitológiai viszonyainak megismeréséért. A gazdag gyűjtemények közé, amelyeket hazavitt, nem csak gondosan címkézett tetemek tartoztak, hanem számos élő példány is. Közöttük olyan ritkaságok is szerepeltek, mint a bársonylóri (Chalcopsitta insignis), a fekete lóri (Chalcopsitta atra), a csuklyás lóri (Eos squamata), a fehér farcsíkú lóri (Pseudos fuscata), a gyémántlóri (Eos histrio), a goffin kakadu (Cacatua goffini) és az arakakadu (Probosciger aterrimus).
Amikor 1879-ben visszatért első útjáról és kikötött a hamburgi kikötőben, húsz sárgabóbitás kakadut hozott magával, amelyet példányonként negyven márkáért adott el. Máskor húsz tritonkakadut hozott magával, amely egyedenként száz márkáért cserélt gazdát. A fehérbóbitás kakaduk harminc és ötven márka közötti összegért kerültek áruba. Molukken kakadukat ötven és száz márka közötti áron adott el. Gyakran hoztak akkoriban rózsakakadukat is Európába, ezek általában tizennyolc és negyvenöt márka közötti összegbe kerültek. Egy frissen befogott ormányos kakaduért tizennyolctól harminchat márkát fizettek, míg egy beszélő példány ára negyven és hatvan márka között mozgott. Egy hollókakaduért Németországban akár háromszáz és négyszázötven márka közötti összeget is megadtak, egy arakakaduért négyszázötven, vagy akár hatszáz márkát is, végül pedig egy sárgafülű hollókakadu ezer márkát is megért a szenvedélyes – és tehetős – gyűjtőnek.
Platen és felesége 1879 és 1887 között több cikket jelentetett meg utazásairól a „Gefiederte Welt“ hasábjain.
1892 szeptemberében a később híressé vált német zoológust, szisztematikus és evolúciókutatót, Ernst Hartertet (1859-1933) Hamburgból magához rendelte a tehetős bankár, Lord Lionel Walter von Rotschild (1868-1937), hogy vállalja el a Tring városában létrehozott saját múzeumának igazgatói posztját. Húsz évvel később a Tring múzeum volt a British Museum után Európa második legjelentősebb és legnagyobb zoológiai múzeuma. A Rotschild és Hartert által megbízott gyűjtők és beszállítók a Tring múzeumot számos különleges kollekcióval bővítették főként Új-Guinea területéről, a Salamon-szigetekről és az ausztro-maláj szigetvilágból. Ezáltal lehetővé vált számukra, hogy mintegy ezer új madárfajt ismertessenek meg a világgal, közöttük több rendkívül ritka papagájfajt, és addig teljesen ismeretlen alfajt. Rotschild emellett több hipotetikus papagájfajt is leírt, amelyek jellemzőit utazók elbeszélései alapján állította össze.
Különösen sikeres gyűjtő volt a cincinatii William Diherty, akinek tiszteletére Hartert a Fülöp-szigeteki denevérpapagáj egyik alfaját elnevezte (Loricus philippensis dohertyi), és a dán Johannes Waterstradt, akinek Rotschild a zászlósfarkú papagájok egyik alfaján tudományos elnevezését szentelte (Prioniturus montanus waterstradti), amelyet Waterstradt fedezett fel Mindanaon. Ám mindegyikük közül kimagaslik Albert S. Meek, aki húsz éven át járta a déli tengerek vidékét, hogy mindig valamilyen új madárfajjal kápráztassa el a világot, és akinek nevét három papagájfaj tudományos nevében is megörökítették.


Mihalec Gábor
Sándorfalva
(Hans Strunden nyomán)

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu