2019. október 19. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,581,327  ·  Online: 88
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Madárhírek a nagyvilágból
Nyomtatható változat!

.

A szarvascsőrű madarak fontos részt vállalnak a trópusi növények
magvainak szállításában

Mélyen gyökereznek, mégis nagyon mobilisek azok a trópusi fafajták, amelyek az egyre szűkülő erdőterületek helyén visszahódítják maguknak a mezőgazdasági területeket. A szarvascsőrű madarak akár 14,5 kilométerre is elszállítják magvaikat, sokkal nagyobb távolságra, mint ahogy azt korábban feltételezték volna. Ezt állapították meg kutatók etetési kísérletekkel, amelyeket különösen könnyű GPS készülékekkel egészítettek ki. A vizsgálat eredményét a „Proceeding of the Royal Society B“ társaság online magazinjában publikálták.
A trópusi területeket az ember egyre inkább kisajátítja és átalakítja megművelhető földterületté. A nagy erdők kis szigetekké zsugorodnak össze, aminek folytán számos növényfaj távol kerül fajtársaitól. A helyhez kötött élőlényeknek a megtermékenyítéshez és a génállomány továbbörökítéséhez „szállítókra“ van szükségük. A trópusi növények 95%-ának szaporításában madarak és más gerinces állatok játsszák a kulcsszerepet.
Egy német kutatócsoport, Katrin Böhning Gaese vezetése alatt Dél-Afrikában végzett vizsgálatokat trombitás szarvascsőrű madarakkal. Kutatási kérdésük így hangzott: Milyen távolságra szállítják el a madarak a növényi magvakat az erdő többi területeire? A szarvascsőrű madarak családjába tartozó trombitás szarvascsőrű Dél-Afrika legnagyobb gyümölcsevő madara, amely az egész keleti partot benépesíti. Ebből az okból is különösen alkalmas a vizsgálathoz. Hasonló „csőrpompájú“ madárfajok találhatók Afrikán kívül Ázsia trópusi vidékein is.
Hogy milyen messzire jut a mag, az két tényezőtől függ: (1) mennyi időt tölt a madár emésztőrendszerében, valamint (2) milyen távolságot repül be madár. A vizsgálatban részt vevő szarvascsőrű madarakat először különféle gyümölcsökkel etették a Max Planck Intézet Ornitológiai részlegének munkatársai, majd mérték annak idejét, amíg az elfogyasztott gyümölcsök magvai emésztetlenül kiürültek a madarak székletével. A legnagyobb mért eredmény két és fél óra volt.
„Ezzel megtudtuk a magvak maximális szállítási idejét, így meg kellett még állapítanunk, hogy ennyi idő alatt a madarak mekkora távolságot tesznek meg nyílt pályán.“ – magyarázza Johanna Lenz, doktorandusz. Ennek kiderítésére a kutatók zárt erdősávokban figyelték meg a madarakat, hogy megfelelő tápláltság mellett mekkora távolságra repülnek el. Emellett megfigyeltek más populációkat is, amelyek a szétszabdalt, megművelt földterületekkel megszakított erdőkben tartózkodtak, ahol nem találhattak elég gyümölcsöt.
A madarakat hatalmas hálókkal befogták, amikor gyümölcstermő fákhoz repültek táplálékért. Ezután adóvevőket rögzítettek hozzájuk, amelyek +/- nyolc méterre meg tudja határozni viselőjének tartózkodási helyét. A különleges, távolról kioldható rögzítőpántokkal azt is megoldották, hogy a kísérlet után a madarakról el lehessen távolítani a készülékeket újbóli befogás nélkül is. A madarak nagyon könnyű rakománnyal repültek, a készülékek mindössze 27 grammot nyomtak. „A fantasztikus a vizsgálatban az volt, hogy nem kellett a madarakat újból befogni, hanem két kilométeres távolságból is figyelhettük az útvonalukat.“ – magyarázza Böhning-Gaese. „Az eljárással egy csapásra rögzíthettük a madarak mozgási mintázatait annak ellenére, hogy befogási helyüktől akár 40 kilométerre is eltávolodtak.“
A mérések kimutatták, hogy a látszólag nehézkés mozgású szarvascsőrű madarak nagy távolságok megtételére képesek. A repülési távolság különösen a megművelt területek felett volt hosszú, az egybefüggő erdőkben inkább rövidebb távolságokat tettek meg.
„Az eredmények világossá teszik, hogy a szarvascsőrű madaraknak milyen nagy részük van a táj formálásában. Korábban lebecsülték e madarak repülési képességeit, ma azonban tudjuk: a trombitás szarvascsőrű madarak nagy távolságokat tesznek meg az emésztőrendszerükben szállított magvakkal. A vizsgálattal az is bizonyítást nyert, hogy a növények mobilisabbak, mint ahogy azt korábban feltételezték róluk, így képesek új területeket is meghódítani, dacolva a klímaváltozással és az erdők kiirtásával.“

Forrás: www.geowissenschaften.de

Milyen lenne a világ madarak nélkül?

Új-zélandi kutatók bemutatják, milyen hatást gyakorolnak a madarak az ökoszisztémára. Nélkülük a növény- és a rovarvilág drasztikusan megváltozna. A „nagyvezér“ Mao Ce Tung 1956-ban megparancsolta, hogy Kínában irtsák ki a verebet és a seregélyt. Azt remélte ettől az intézkedéstől, hogy számottevő gabonamennyiséget takaríthat meg országa, hiszen ezek a „kártevők“ rengeteg gabonát lopnak el a földekről. Két milliárd verebet öltek meg az eszeveszett akcióban. Történelmi fotókon látszik, ahogy parasztemberek pózolnak madártetemek hegyei mellett. A várt siker azonban elmaradt. Ellenkező irányban azonban tragikus következmények mutatkoztak. Közvetlenül a nagy madárirtással összefüggésben addig soha nem látott rovarinvázió sújtotta az országot, ami harminc millió ember halálához vezetett. A történelem ilyen és hasonló példákkal szemlélteti, hogy mennyire veszélyessé tud válni, amikor az ember beavatkozik az ökoszisztémába. A veréb ugyanis nem csak magvakat fogyaszt. Költés alatt rovarokkal is táplálkozik, fiókáit pedig szinte kizárólag csak lárvákkal, hernyókkal eteti. Ám nem kell Kínáig menni. Az 1950-es évekig Európában is kártevőkként vadásztak a verebekre, számos országban még jutalmat is fizettek a megölt madarak után.
Úgy tűnik, a madarak szerepét a természetben általánosan alulbecsülik. Egy mostani vizsgálat viszont célul tűzte ki, hogy utánajárjon a hatásuknak. A BirdLife International társaság nyilvántartása szerint a világon minden nyolcadik madárfaj a kihalás szélén áll. Az okok között a leggyakoribbak az erdők kiirtása, a mocsaras területek feltöltése és a növekvő városiasodás. Mindez pedig többet jelent annál, minthogy számos ma ismert madárfajt nem lehet majd látni. A fajok kihalása olyan következményekkel jár, amelyeket első pillantásra fel sem lehet mérni. Új-zélandi tudósok ezt mutatják be tudományos alapokon. Új-Zéland madárfaunája különösen elszegényedőfélben van. A 17. és 18. században érkező európai telepesek a hajóikkal számos addig ismeretlen emlőst hordtak be a szigetre (elsősorban patkányokat), amelyek megtizedelték a földön és a bokrokban költő madárfajokat. Mivel ezek az állatok különösen kedvelték a tojást, az új-zélandi földön, illetve bokrokban költő madárfajok 49%-a kipusztult.
Az óceániai madarak többsége a méz s nektárevők családjába tartozik, ezek szoros szimbiózisban élnek számos növényfajtával. A kölcsönös alkalmazkodás bámulatos csőr- és virágformákat hozott létre, amelyek úgy illenek egymáshoz, mint kulcs a zárhoz. A legtöbb növényt csak kevés, esetenként pedig mindössze egyetlenegy madárfaj képes megtermékenyíteni. Innen egyenesen következtethetünk arra is, hogy a madárfaj kipusztulása az általa megtermékenyített növényfaj kipusztulását is maga után vonná. „Noha ez eddig is logikusnak tűnt, közvetlen bizonyítékunk nem volt rá.“ – Állítja Katrin Böhning-Gaese, a frankfurti Klíma és Biodiverzitás Kutatóközpont vezető kutatója. Ezt a bizonyítékon Sandra Anderson és munkatársai publikálták a „Science“ szaklapban.
Egy ötéves utánkövetéses vizsgálatban a kutatók megvizsgálták az Új-Zélandon honos Rhabdothamnus solandri bokrot és annak megtermékenyítőit. Törékeny, narancssárga színű virágait mindössze három madárfaj képes megtermékenyíteni: a tui, a hihi, és a maori-harangmézevő. Mindhárom faj a bokrokon költő fajok közé tartozik, amelyekre különösen nagy veszélyt jelentenek a behurcolt emlősök.
A fő szigeten csak a tui tudott túlélni, a másik két faj ott kihalt. Az északi kis szigetek némelyikére azonban nem jutottak el a behurcolt rágcsálók, így ezeken a madárfauna megmaradhatott ahhoz hasonló állapotában, mint amit az európai telepesek is találhattak. A Rhabdothamnus solandrinak itt mindhárom megtermékenyítője túlélte. Ennek mentén a kutatók ki tudták következtetni, hogy miként változtatta meg a bokor elterjedését a madarak kihalása.
Kiderült, hogy a fő szigeten a bokrok sokkal kevesebb és kisebb gyümölcsöket teremnek, mint a kisebb szigeteken. Egy bokor itt ugyanis átlagosan 37 magot termel, a kis szigeteken termő átlagosan 232 maggal szemben. Továbbá azt is megállapították a kutatók, hogy a fő szigeten a kis virágokat ritkábban látogatják a madarak, mint a nagyobb virágú bokrokat. Míg a fő szigeten a virágoknak csak egynegyedét látogatják a madarak, a kis szigeteken ez a szám a háromszorosa. Hogy ez a növények szaporodását miként befolyásolja, akkor derült ki, amikor a kutatók a növények számát is megvizsgálták a nagy, illetve kis szigeteken.
Az ökológiai egyensúly finom hangoltságát a fordított eset is szemlélteti. Miután emberi beavatkozásra számos rovarfaj megritkításával nem jut elég élelem az őket fogyasztó madárfajok számára, azok a fiókáikat sem tudják nevelni.
Anderson kutatása azért is olyan innovatív, mert olyan modellt tárt fel, amelyen viszonylag egyszerűen bemutatható a különböző fajok egymásrautaltsága. A kontinenseken ennél sokkal összetettebb a kép. Egyrészt nagyobb a fajok változatossága, másrészt pedig ritkábban alakul ki ilyen szoros függés két faj között. Amit Új-Zélandon kicsiben sikerült bizonyítani, az nagyban is igaz lehet Európa élettereiben.
Forrás: www.gmx.net

Összeállította: Mihalec Gábor
Sándorfalva

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu