2019. október 16. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,578,826  ·  Online: 98
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Címlapon: a beó. A beszélő csodamadarak
Nyomtatható változat!

.

Vannak olyan állatok, melyek szépségükkel, mások hatalmas testükkel, ismét mások szelíd kedvességükkel nyűgözik le az embereket. Vannak viszont olyanok is, melyeket a Teremtő egyszerű megjelenéssel áldott meg, de kiváló hangutánzó képességük miatt a világ szinte minden pontján híressé váltak. Ezek közé tartozik a beó, melynek tudományos neve számomra megfejthetetlen talány: Gracula religiosának nevezik, ami körülbelül imádkozó csókát jelent – vallásosságára utaló viselkedése nincs, hacsaknem nagyobbrészt koromfekete tollruhája nem emlékeztette a reverendára a hajdani, fantáziával igencsak megáldott természetbúvárokat. A csókának is csak igen távoli rokona. Mi magyarok a hangjáról beónak nevezzük, ugyanis gyakran hallatja beóó-beóó-nak hallatszó „károgását“.
Malajziában járva ottani ismerősöm karanténtelepén hatalmas kalitkákban éltek ezek az állatok, s mivel élénken érdeklődtem, hogy gyűjtik be őket, ismerősöm elvitt egy beóbefogó expedícióra. Mivel ebben a trópusi országban általában a nagybirtokos gazdálkodás a jellemző, nem kellett sokáig keresnie egy hatalmas, több száz hektáros mangóültetvényt, melyre már hetek óta járt rá az „égi csapás“, azaz a több száz egyedből álló beócsapat. Odaérkezésünk idejére a földbirtokos már leszedette munkásaival, egy kivétellel, az összes fáról a termést. Az ízletes gyümölcsöktől roskadó fát szinte láthatatlan nejlonhálóval vonták be, így az állatok nem vehették észre a nekik állított kelepcét. A madarak csak egy dologra tudnak fókuszálni, ez pedig az éhes beók esetében sem lehet a háló, hanem az ízletes gyümölcs, ezért vezérüket vakon követve – a finom csemege reményében – tömegesen szálltak bele a fát borító hálóba. Ezután óvatosan kiszedték őket ebből a csapdából, mely egyébként zsákszerűen nyúlik, ezért a madarakat semmiféle sérülés nem érheti. Először mindig a fejüket szabadítják ki, majd következnek a szárnyak, a test, s legvégül a csüd. Koruk szerint válogatják szét őket, csüdjük pikkelyezettsége alapján. Az idősebbeket szabadon engedik, a fiatalabbak pedig egy karanténállomásra kerülnek, ahol a beszoktatás és az állatorvosi vizsgálatok után elindulnak a világ különböző pontjaira.
Ezeket a madarakat még néhány évtizeddel ezelőtt hatalmas mennyiségben, gátlástalanul gyűjtötték be, ezért is vált szükségessé nemzetközi védelmük, melynek alapján a CITES-B listáján szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy a befogható madarak számát egy tudósokból álló társaság – mely a természetben megfigyelt populációfogyást vagy -növekedést is figyelembe veszi – határozza meg az adott évben. Napjainkban lényegében csak a mezőgazdaság számára jelentős károkat okozó állományoknál engedélyezik a befogást. Ez a legemberségesebb megoldás, hiszen európai rokonát, a mi seregélyünket napjainkban is hatalmas mennyiségben pusztítják – úgy Dél-Európában, mint Észak-Afrikában. Amikor megszállnak egy-egy ültetvényt, s letarolják a gyümölcsfákat, komoly hadjárat indul ellenük, s az irtás nagyságára jellemző, hogy például Tunéziában néhány évvel ezelőtt repülőgépről leszórt méreggel több mint hárommillió példányt pusztítottak el. Ilyen barbár beavatkozás következtében nemcsak ezek az állatok, hanem sok más ritka madár is elpusztul, például az említett esetben több százezer fecskét is megöltek.
A beónak, ennek a 23-35 centiméteres madárnak, mint említettem, alapszíne fekete. Az ivarérett egyedek háta, nyaka zöldes csillogású. Szárnyukon egy jól elhatárolható fehér folt található, mely, különösen reptükben, igen csinossá teszi őket a trópusi környezetben. A csupasz bőrlebeny, mely a szem mögül a fültájékon át a tarkóra terjed, az épphogy csak kirepült egyedeknél világosszürke, később narancssárgává, az idősebbek esetében pedig élénksárga színűvé válik. Csőrük az életkortól függetlenül narancssárga, lábuk is sárga, csak világosabb. Hogy melyik madár tojó, melyik hím, lehetetlenség ránézésre megállapítani: olyannyira hasonlítanak egymásra, hogy bizonyosan csak DNS-vizsgálattal lehet kideríteni. A madaraknak, hasonlóan az emlősökhöz és hozzánk emberekhez, X és Y ivari kromoszómáik vannak, csak a tollasoknál ezeket Z-nek és W-nek nevezzük. A pingvinek és a futómadarak – mint például a strucc, az emu vagy a kazuár – kivételével, akár a test egyetlen sejtjéből, sőt még a tollából is egy ma már rutinszerű vizsgálattal meg lehet állapítani a kromoszómák alapján, hogy hímmel vagy nősténynyel van dolgunk.
Gyerekkoromban is tartottak Magyarországon beókat. De ha egy-egy feltűnt a vasfüggöny mögül, a madarásztársadalomban komoly szenzációnak számított. Ebben az időben a tudomány ezeket a seregélyféléket még három fajba sorolta méretük alapján. Mivel a madarászok megfigyelései szerint a nagy beó volt a legjobban szelídülő és legkiválóbb hangutánzó madár, ezért ezt fogták be milliószám, ami miatt számuk rendkívül lecsökkent, kereskedelmét be is tiltották. Érdekesség, hogy ezeknek a nagyobb testű madaraknak a természetben gyakran előfordulnak albínó egyedei, melyeket napjainkban is befognak, s „úttalan utakon“ eljuttatnak a keleti madárkereskedőkhöz. Mivel Ázsiában a fehér színű állatok, mint tudjuk, a szerencse szimbólumai, ezért a dúsgazdag, például japán vagy kínai üzletemberek hatalmas pénzeket fizetnek értük.
Amikor Malajziában a karanténtelepen hosszasan nézegettem az örökmozgó, folyton elnevezésüket hangoztató, „beózó“ beócsapatot, elfogott a vágy, hogy egy szállítmányt Magyarországra küldjek, s megpróbálkozzam beszoktatásukkal. Akkor, kint a szabadban, még nem gondoltam arra, mivel is jár egy ilyen „fekete seregnek“ ideiglenes állomásoztatása. Takarmányozásuk ugyanis, ahogy a lágyevő madaraknál megszokott, meglehetősen nagy odafigyelést, türelmet igényel, ugyanis a változatos, de könnyen romló étel bélhurutot okozhat, ami akár a madár pusztulásához is vezethet. Ahogy megérkeztek a malajziai állatok, igencsak átalakították agglegénykonyhámat: jókora fazekakban egyszerre két kiló marhahúst vagy szívet főztem meg, majd ledaráltam. Ehhez két kiló almát és egy kiló óvári sajtot reszeltem, amit egy kiló sovány tehéntúróval alaposan összekevertem a fürdőszobámból ideiglenesen a konyhába átköltöztetett lavóromban. Ezután a diódarálóval mindennap annyi kétszersültet daráltam le, hogy morzsalékossá tegyem ezt az ínycsiklandó madáreledelt, amiért valóban éltek-haltak védenceim, s hamarosan szépen ki is gömbölyödtek. Kockára vágott banán is gazdagította étlapjukat, de az érkezésüket követő harmadik héten már lisztkukaccal, tyúkhúrral és különféle zöldségfélékkel is kedveskedtem nekik. Ám igazi csemegéjük a tejben áztatott babapiskóta volt. Ebben az időben már voltak forgalomban különféle száraz beótápok is. Ezt a műételt körülbelül olyan nagy lelkesedéssel ették, mintha egy szalonnához szokott alföldi pásztorembert müzlievésre kárhoztatnának. Mivel napjában többször kellett etetni őket, s egy-egy etetés előtt etető és itatóedényeiket alaposan ki kellett mosni, egy csapásra röghöz kötött emberré váltam mellettük. Vizüket csuda lelkesedéssel, akárcsak a kisgyerekek, kilocskolták, örömöt lelve abban, ha minden csuromvizes lett körülöttük.
Ebben az időben egy valóságshow producere keresett meg azzal a kéréssel, hogy biztosítsak a villalakók számára egy nem mindennapi hangutánzó csodalényt. Kicsit furcsán éreztem magam, hogy ezzel egy valóságshow része leszek, igaz, nem szereplőként (legnagyobb szerencsémre), hanem egyszerű beótulajdonosként. Elmagyaráztam a tévés üzletembernek, hogy a seregélyféléknek száznégy fajuk ismert, ezek az óvilágot népesítik be, s az ázsiaiak közül kétségkívül a legismertebb, egyben legnépszerűbb a beó. Ez nem véletlen, hiszen a papagájoknál is jobb hangutánzó-képességgel rendelkezik, bár csak némely egyed, ahogy a papagájoknak is csak egy kis töredéke lesz beszélő madár. Próbáltam felvilágosítani, hogy a mai napig elterjedt téveszme, hogy ha valaki beót vásárol, madara kis idő múlva beszélni is fog. A valóságban, hogyha minden tizedik példányt sikerül úgy beszoktatnunk, hogy az emberi beszédet felismerhetően utánozza, akkor már kiváló munkát végeztünk, s körülbelül minden századik példányból lehet igazi médiasztár, mely a megtévesztésig utánozza nemcsak az emberi hangot, hanem a telefoncsörgést, ajtócsikorgást… Akkor biztosabb a siker, ha nagyon fiatal, kézzel nevelt, illetve tenyésztett madarat tudunk beszerezni. Ezzel is magyarázható, hogy az ázsiai madárpiacokon lényegesen magasabb ára van azoknak az egyedeknek, melyeket fészekből szednek ki, s kézzel nevelnek fel. Ezek ragaszkodó, kézszelíd állatok, melyek lényegesen több örömöt szereznek gazdájuknak, mint a szülők által neveltek.
A médiaguru érveléseimet udvariasan végighallgatta, majd mivel az általa kigondolt nehezen teljesíthető célnak megfelelő állatot nem tudtam biztosítani, végül is egy kollégám családi kedvence került be a villába. Mire elkezdték forgatni a sorozatot, már beállt az ősz. A villalakók megkapták a beót, s természetesen örültek neki. De hamarosan a bájos kis állat nyilván megkeserítette életüket. Talán prózainak és kiábrándítónak tartották volna, ha szóvá teszik, hogy ennek az állatnak meglehetősen híg, penetráns szagú ürüléke immár áthatotta az álomlakot, így már az első nap megismerte szerencsétlen hősünk az európai hűvös éjszakát, ugyanis kitették a kertbe. Számomra a mai napig is talány, hogy élte túl a villabeli álomvilágot, de senkinek nem tanácsolom, hogy késő ősszel kinti tartásával próbálkozzon.
Az általam importált madarak nagyon hamar gazdára találtak, úgy fogyott a beó, mint ínséges időben a cukor, ami természetesen a valóságshow-val való egybeesésnek is köszönhető volt – annak minden hátulütőjével együtt. Én minden hozzám fordulónak elmondtam, hogy ha valaki beó tartására vállalkozik, állatának férőhelyén legyen fürdési lehetőség, s egy egyed esetén egy minimum fél cipősdoboz nagyságú odút kell biztosítani, melyben biztonságban érzi magát, s szívesen alszik is. A jókora kalitka hossza ne legyen kisebb egy méternél, s legjobb alját macskaalommal borítani, mivel ez megköti a szagokat is, bár költségkímélőbb a tőzeg vagy a folyami homok. Mint ahogy a lágyevőkre jellemző, ürülékük ragacsos, a kalitka oldalát is összepiszkítják, ezért azt hetente legalább kétszer langyos mosószeres vízzel le kell mosni. Ezek miatt csak az tartsa a madarat, aki naponta legalább fél órát tud szakítani házi kedvencére, mert különben nemcsak az állat, hanem a vele egy lakásban élők is rosszul fogják magukat érezni. Hányásszagra emlékeztető bűzben élhet ember és állat…
Valószínűleg nem vagyok elég meggyőző, mert sokan vásároltak úgy beót, hogy nem gondolták át, mindez mivel jár, s ma járva Magyarország állatkertjeit, kiderül, hogy az ott bemutatott példányok legtöbbjét olyan csalódott gazdák ajándékozták az intézménynek, akik nem vették komolyan a figyelmeztetéseket. Emiatt lelkiismeret-furdalásom is volt. Igaz, gyakran nem közvetlenül tőlem vették meg az állatokat, hanem díszállat-kereskedésekből, ahol nem minden esetben kaptak megfelelő tájékoztatást.
Végül egy kereskedelmi csatorna ismeretterjesztő műsorában kellett tartanom egy előadást, melyet karácsony és szilveszter között minden nap leadtak. Hogy így végül hány beó életét sikerült megmenteni, azt nehéz lemérni, de mivel még ma, egy évtizeddel az események után is élnek szép számmal beók az országban, így azt mondhatjuk, nem volt hiába mindez. A természetben négy-öt évnél nem élnek tovább, de a fiatalon fogott, importált egyedek átlagosan elérik a nyolc évet is jó tartás mellett. Egyes irodalmi adatok szerint előfordulnak húsz évnél is idősebb matuzsálemek. Hazánkban eddig még nem sikerült a beó szaporítása, bár előfordult már, hogy a párok a tojásrakásig eljutottak. Görögországban és Dél-Spanyolországban, ahol a telet is tágas röpdékben tölthetik, speciális telepek létesültek, ahol nagyobb mennyiségben tudják tenyészteni ezt a seregélyfélét, így hamarosan már nem válik szükségessé az élőhelyükről való import. Ez annál is örvendetesebb, mivel a fészek a vadonban általában a magasabb lombkoronaszinten egy odúban található, kevés növényi anyagból, illetve levélből készül. Az erdőirtások során természetesen elsősorban az odvas, magas fákat termelik ki, ez a faj is évről-évre egyre nehezebben talál magának ideális költőhelyet. Szerencsére ma már a harmadik világ több országában is a gyakorlati madárvédelem része a mesterséges fészekodúk kihelyezése, így ez némileg enyhíti a beók lakásínségét. A két ritkán pettyezett fakózöld tojást mindkét szülő gondosan üli, majd a fiókák felnevelésében is mindketten egyenlően részt vállalnak. A tojásokból 12-14 nap múlva, igen hamar kelnek ki a fiókák, melyek egyhónapos korukban hagyják el a fészket az öregekhez hasonló, de nem fényes csillogású tollruhában.
A nálam maradt utolsó beónak sorsa már kifürkészhetetlen, ugyanis egy szép napon takarítás közben kezem mellett kisiklott, s a véletlenül nyitva hagyott bejárati ajtón keresztül egy közeli fára szállt. Mit volt mit tennem, a régi jól bevált madarászmódszerhez folyamodtam: a régi slagot felszereltem, s erős vízsugárral próbáltam röpképtelenné tenni. Ám úgy látszik, tudta, milyen cselt szövök ellene, türelmesen megvárta, míg felszerelem a slagot, megnyitom a csapot, de amint meglátta a vizet, örökre búcsút mondott nekem India, Sri Lanka, Malajzia, Indonézia, Dél-Kína és a Fülöp-szigetek tollas követe.

Dr. Tóth Zsigmond
Fotók: Bagosi Zoltán

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu