.

Decemberben, a karácsonyi időben a legtöbben halat tesznek az asztalra. A halas szakboltokban, áruházakban kapható halak döntő része a tógazdaságokból kerül a pultokra. Nem is gondoljuk, hogy amíg a leggyakrabban a 3 nyaras halak áruhalként a kereskedelmi forgalomba kerülnek, még a tógazdaságokban is számos tényező veszélyezteti a termelés biztonságát. Ezek közül van egy madár, amely nemcsak decemberben, hanem egész élete során halat eszik, kisebbet és nagyobbat egyaránt – a kárókatona, más nevén a kormorán. Egész évben láthatjuk, de télen egy-egy nyílt, halas víz mentén akár nagyobb csapatokban is gyülekezhet.

Elterjedése

A kárókatona széles elterjedésű faj, mindössze Dél- és Közép-Amerikából hiányzik. Az áreája kiterjed Európa és Ázsia jelentős részére, előfordul Grönlandon, Afrika nagy részén, Ausztráliában és Új-Zélandon. Nagy kiterjedésű áreáján belül eddig 7 alfaját írták le, amelyekből 4 palearktikumi elterjedésű. A törzsalak (Ph. carbo carbo) kontinensünkön a Balti-tenger mentén, valamint az atlantikus tengerpartok mentén költ. Hazánkban, valamint DK-Európában, Ázsia jelentős részén a fehér hastollazatú Ph. carbo sinensis alfaj fészkel. A két európai alfaj fészkelési szokásai jelentősen eltérnek. Míg a törzsalak egyedei többnyire a tengerpartok szikláin, homokdűnéken költenek, addig a sinensis alfaj tagjai többnyire folyók mentén, tavak, mocsarak környékén élnek, és általában telepesen fákon fészkelnek.

Leírása

A kárókatona nagy termetű, sötét tollazatú madár. A fej, nyak, begy és hát fekete, némileg interferáló fémes zöldes színnel. Az öreg madarak arcrésze, toroktájéka fehér, ahogyan Herman Ottó ékes fogalmazásban írja: „Nyáron torka és pofája fehér, a fej többi része fekete érczfényű, a torkon és a nyakon a tollazat sörényszerű.“ Az idős madarak hastollazata is fekete, a fiataloké azonban fehéres vagy egészen fehér, olykor fehéren foltos. Az ivarérett madarakon tavasszal némi nászruha is jellemző „a nyakon sok fehér tollal vegyítve, a czupákon fehér gatya. Őszkor ezt a díszt elhányja s a torka is kifeketedik“. A csőr hosszú, a töve erős, a felső káva vége kampós, az alsó káva kés alakú, a csőrtő tágulékony és tollatlan. A lábujjak között teljes úszóhártya feszül, a hüvelykujj oldalra áll. A lába a testhez képest is nagy, a csüd rövid, erőteljes. A farktollai merevek, hosszúak, ék alakúak.

Életmódja

A kárókatona igazi vízimadár, kiválóan úszik és bukik. Úszás közben a teste mélyen a vízbe merül, miközben a fejét illetve a csőrét felfelé tartja. A vízben akár 15-20 méter mélyre is lebukhat és akár 1-2 percig is a víz alatt maradhat. A vízből felbukva rövid idő után ismét lebukik halakat kergetve. Azokban a halastavakban, ahol kisebb termetű halak („nyújtó tavak“) nagyobb tömegben vannak, a kormoránok. Számukra a legkedvezőbb táplálékméretet a 15-20 cm-es halak jelentik, de ennél nagyobb egyedeket is képesek lenyelni. Torokzacskójuk rendkívül tágulékony, ami egyszerre akár több hal befogadására is alkalmas. Vizsgálataink során találtunk már olyan egyedeket, amelyekben akár 3 nagyobb hal is volt. A halak fajában nem válogat, törpeharcsa, süllő, ezüstkárász éppen úgy előfordul, mint ponty, busafajok vagy keszegfélék. A Duna mentén halászó madarak előszeretettel ritkítják a kecsege- és márnaállományt. A halászatban kitartó, sikertelen vízbe bukás után feljön a felszínre, majd ismét lebukik. Ezt akár hosszú ideig ismételi, amíg zsákmányt szerez. A halászat után a kárókatonák széttárt szárnnyal szárítkoznak, mert tollazatukat nem tudják bekenni a fartőmirigyük váladékával, hiszen ez náluk fejletlen. Ezért egy idő után a tollazatuk átnedvesedik, amit a szárny széttárásával szárítanak.
A hazai állomány döntően fákon költ, magasan, telepesen. A fészektelepeket éveken keresztül használják, tatarozva az előző évi fészket. A teljes fészekaljat 3-4 hosszúkás, zöldes színű tojás jelenti.
A gallyfészek mintegy 50-60 cm átmérőjű. gyakran vegyes fészektelepen költ, más vízimadarak társaságában (pl.: bakcsó, üstökös gém, kiskócsag). A nagyobb, régebbi telepeken a madarak maró ürüléke elpusztítja a fészektartó fákat, ezek összeroskadása esetén fészkelőként akár a nádasokba kényszerülnek. Hazánkban klasszikus költőhelye a Kis-Balaton, a Tisza ártéri ligeterdei, a Duna és a Dráva egyes térségei. A Hortobágyon vegyes gémtelepekben fészkel nádasokban.
Hazánkban az elmúlt évszázadban kárókatona állománya erősen fluktuált.
A XX. század első felében csaknem teljesen kipusztult, az 1950-es években csak a Kis-Balaton térségében fészkelt néhány pár. Később a faj törvényes védelmet kapott. Védettségének köszönhetően a hazai költő állomány lassú növekedésnek indult, majd az 1990-es évek végétől jelentősen gyarapodott a hazai populáció létszáma. A hazai törvényes védelmét eltörölték, de 2001 óta európai uniós védelme miatt névleges, 1000 forintos természetvédelmi értéket kapott. Termelő tógazdaságok területén engedéllyel létszáma gyéríthető, vagy riasztható.
A hazai fészkelő állomány több ezer párra tehető, de ezek kiegészülhetnek, elsősorban ősszel és télen az északabbról érkező példányokkal. Gyűrűs példányok kézre kerülése alapján tudható, hogy a Kárpát-medencébe Németországból, a Baltikumról, Lengyelországból és Skandinávia délebbi területeiről, valamint Oroszországból érkezik jelentősebb számú madár. Késő ősszel és télen akár több tízezer példányra is tehető a hazánkban időző madarak száma. Természetes vizeinkben élő halállományra, valamint a tógazdaságokban lévő halakra jelentős veszélyeztető tényező ez a sok madár.
A kárókatona egy ügyes halászmadár. Kevés kisebb hal tud kitérni a madár elől. A nagyobb halakat éles, hegyes csőrével megsebzi, de ezek közül nem mindet zsákmányolja ténylegesen. Ahol vadászszák, nagyon hamar megtanulja a biztonságos távolság betartását. Alkalmazkodóképessége, kiváló úszótudománya, kitartása igazi halászmadárrá, ez által a halastavak rémévé teszi!

Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék