2019. október 20. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 1,582,493  ·  Online: 72
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Galamblélek
Nyomtatható változat!

.

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél
azért, amit megszelidítettél.“
Antoine de Saint-Exupéry

 

Valaha azt hittem, minden ember szereti a házi galambokat, a szirti galamb (Columba livia) leszármazottait. Szép, kedves, rendkívüli alkalmazkodó képességű madarak; társas viselkedésük, életre szóló párválasztásuk, egymás iránti odaadásuk miatt a népi szimbolikában a szerelem, a hűség, a tisztaság jelképei. (Gondoltak-e már arra, miért is repülnek haza, a párjukhoz a postagalambok akár több ezer kilométerről is? Mi adja az ösztönző erőt a kivételes teljesítményhez? Egyszerű a válasz: a párjuk iránti mélységes vonzódás, ragaszkodás. Más szóval: a szerelem.) A hinduk a szerelem istenét ábrázolták galamb alakjában. A keresztény vallásban meg egyenesen a Szentháromság egyik személyét, a Szentlelket jeleníti meg fehér galamb formájában a képzőművészet.
Gyakran elgondolom, ha az európaiaknak indiai lelkületük lenne, akkor templomokat emelnének a galamboknak, ahol vallásos tisztelettel adóznának nekik – akár az indiaiak Hanumán majomkirály majmainak, az észak-indiai városokban ugyancsak elszaporodott hulmánoknak. Bár rengeteg kellemetlenséget okoznak ők is, az indiaiaknak eszébe sem jutna, hogy egyetlen majmocskát is megöljenek közülük! A majombefogónak az a tiszte, hogy a túlontúl elszemtelenedett majomcsapatot ketrecbe csalja, majd elszállítsa olyan távolra az őserdőbe, ahonnan már nem képesek hazatalálni, s ott szabadon engedje. – Ennek a megoldásnak nálunk is van létjogosultsága, mivel (a nagyvárosokkal ellentétben) vidéken, kis falvakban, tanyákon, alig fordulnak elő galambok, pedig ott a közeli mezőgazdasági és egyéb zöldterületek mellett táplálékforrásuk is jóval bővebben akadna. Persze ez átgondolt szervező munkát, szakértelmet igényelne a galambbefogótól, mert a galambok ragaszkodnak ahhoz az élőhelyhez, ahol világra jöttek, ahol a párjuk, netán fiókáik élnek, és akár száz kilométerről is hazatérnek, ha erős a motivációjuk.
Ragaszkodnak az eredeti élőhelyükhöz. Miért is a városokban szaporodtak el a kóbor házi galambok? Szembetűnő, hogy pontosan úgy néznek ki, mint a tenyésztett kedvenc postagalambok. Hát persze, hiszen ezek mind a (postakocsik, távírók, rádióadó-vevők stb. belépésével) feleslegessé vált és szélnek eresztett postagalambok leszármazottai! Még a közelmúltban is alkalmazták őket hajósok, pilóták, alpinisták, kémek, bankárok stb., sőt, az első és második világháborúban postagalambok vitték az üzeneteket a frontvonalakon innen és túl, és mentették meg egész bekerített katonai alakulatok életét. Sok postagalamb kapott ezért háborús kitüntetést. Aztán mikor feleslegessé váltak ezek a galamblelkű hősök, akkor egyszerűen szélnek eresztették őket, éljenek meg, ahogy tudnak. Ezeknek az ükunokáit gyilkolják, éheztetik, üldözik ma az ostoba, alaptalan rémhírekkel megfertőzött városlakók!
A Díszmadár Magazin előző számaiban már többször írtam a madarak kiváló értelmi képességeiről. A madarak agyának felépítése, szerkezete jelentősen eltér az emlősökétől. Míg az emlősöknél a nagyagykéreg felelős a magasabb rendű agyműködésért, a madaraknál ezt a szerepet az agyuk fő tömegét kitevő hiperstriatum látja el.
A magasabb rendű értelem és érzelmi élet az emlősöknél és a madaraknál egymástól függetlenül, két különböző módon, gyakorlatilag azonos fejlettségi szintre jutott el.
Pszichológiai tétel, hogy az intelligencia nem más, mint a környezethez való alkalmazkodás képessége. Ezt tekintve, a galambok egyértelműen a legfejlettebb intelligenciájú lényekhez tartoznak! Nemcsak öröklött képességeik, pl. fejlett tájékozódó képességük csodálatra méltó, de tanulási képességük is rendkívüli. Az utóbbi években nem egy kutató vizsgálta a galambok nagyszerű megfigyelő és emlékező képességét. Ha adott kép jelent meg a madár előtt, akkor az egyik, ha egy másik, akkor másik etetőből kapott enni… A galamb ezernél több képet tudott egyidejűleg észben tartani és tévedhetetlenül felismerni! (Egyesek szerint ez az embereket megszégyenítő kép-, tájkép-felismerő képesség az egyik alapja a kiváló tájékozódásuknak is.) Elképesztő történetet olvastam Farkas Henrik Változó állatvilág c. könyvében. A hatvanas években Moszkva egyik modern, elektronikus alkatrészeket készítő gyárában precíziós automata gépek formálták a parányi munkadarabokat. A sebes futószalag végén galamb volt a minőségi ellenőr! Ha az alkatrész tökéletes, a galamb a jobb oldali érintkezőre koppint, ha azonban selejtes, akkor a bal oldalira, és a darab a selejtkosárba kerül. Ilyenkor a galamb jutalomfalatot kapott. A modern Hamupipőke-történetben a madarak kiváló forma- és színérzékelését, no meg a galambok rendkívüli vizuális memóriáját használták ki. A galambok az ilyen kiválogatós feladatokban jobb eredményt érnek el, mint az emberek! (Persze ma már nem galambok, hanem minőségellenőrző automaták végzik ezt a feladatot.)
Nemcsak a Jákó papagájok, hanem a galambok absztrakciós képességeit is vizsgálták már kutatók. Például a galambok néhány hónap alatt megtanulták megkülönböztetni az abc összes betűjét. Képesek számolni is, kb. ugyanolyan jól, mint a rhesus makákók. Erről új-zélandi kutatók számoltak be a Science c. folyóiratban. Képesek a képernyőn a különböző méretű, alakú és színű tárgyak képeit egyes, kettős, hármas stb. csoportokba rendezni, a számok növekvő sorrendjében, egészen 9-ig (tovább egyelőre nem vizsgálták). – Újabban brit kutatók arról számoltak be, hogy a városokban vadon élő galambok képesek az egyes embereket a ruházatuktól függetlenül, valószínűleg az arcvonásaik alapján megkülönböztetni. A galambok a velük ellenségesen viselkedő embert akkor is elkerülték, mikor a barátságosan viselkedő társával kicserélték az eltérő színű ruházatukat. (Saját tapasztalataim szerint erre pl. a balkáni gerlék nem képesek. Mikor a jelenleg nálam áttelelő fiatal balkáni gerlék közé a megszokott zöld színű melegítőm helyett bordó színűben léptem be, éktelen riadalommal reagáltak. Ugyanezt a papagájaim meg a rövidebb-hosszabb ideig nálam tartózkodó galambfiókák vagy legyengült galambok részéről sohasem tapasztaltam – kivéve ha valamilyen riasztó mintázatú, csíkos vagy kockás ruhadarabot vettem magamra: ettől valószínűleg genetikai bevésődés miatt riadoznak…) Azt is nemegyszer tapasztaltam beteg, legyengült, segítségre szoruló galambokkal, hogy a galambok szinte azonnal felfogják, ki az, aki segíteni akar rajtuk, és a gyámolítást ragaszkodással viszonozzák.
Ezeket a kedves, mélyen érző, kiválóan értelmes lényeket a városlakók egy része semmibe veszi, utálja, „szárnyas patkánynak“ nevezi, sőt… szó nélkül elnézi, hogy egyes lelketlen, trehány „galambmentesítők“ úgy helyezzék fel az épületekre, hidak aljára a távoltartó hálókat, hogy néhány galamb (többnyire fióka meg a szülője) a háló alá kerül, és nyomorultul, segítség nélkül ott pusztul. A galambbefogók azzal sem törődnek, hogy miközben a felnőtt galambokat begyűjtik, – hiszen a galambok egész évben költenek, akárcsak a balkáni gerlék is –, mindig marad fióka, amelyet a szülei befogásával lassú, keserves éhhalálra ítélnek. Hiába az állatvédelmi törvény, amely előírja, hogy „az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltani nem szabad“, és hogy még szükséghelyzet esetén is „gondoskodni kell arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon“. Hiába a Büntető Törvénykönyv, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti az állatkínzókat – azok sorra-rendre megússzák még a feljelentést is, mert a rendőrség, az igazságszolgáltatás emberei sem veszik komolyan a galambok érdekében lefolytatandó eljárásokat.
Ne tévesszen meg senkit az az elterjedt vélemény, hogy „a galambok olyan szaporák, hogy kiirtani sem lehet őket“. Először is, a galambok nem különösen szaporák. Igaz, évente ötször-hatszor is költenek, ami gyakorlatilag az év minden hónapjára kiterjed – de alkalmanként csak egy vagy két fiókát. A széncinkék például 6-12, néha 15 tojást is raknak egy fészekaljba, a kékcinkék 6-14, néha 17-et is, és egy részük nyár elején másodszor is költ. A molnárfecskék 3-5, a füsti fecskék 4-6 tojást raknak, évente kétszer. A kis énekesmadarak szaporasága általában hasonló. – Az az állítás, hogy kiirthatatlanok, pedig elképesztő ostobaság. Álljon példának az észak-amerikai vándorgalamb esete. A 19. században még hatalmas csapatokban vonultak végig északról egészen Mexikóig, Kubáig. 1896-ban még egy 250 ezres csapathoz riasztották az európai telepesek vadászait. Olyan sikeresen kiirtották őket, hogy 1899-re egyetlen vadon élő példány sem maradt! Az utolsó állatkerti példány, Martha nevezetű, 1914-ben pusztult el.
Egyes városokban a galambok már valóban túlnépesedtek. Éjszakázó, fészkelő helyeik túlzsúfoltak, piszkosak, nem nyújtanak elegendő védelmet. Ez a galambok számára valódi egészségügyi gond, a közelükben élők számára pedig kétségkívül kellemetlen. – Azonban jellemző, hogy primitív felfogású, empátiára képtelen emberek egyetlen megoldást látnak, a galambok kiéheztetését és/vagy kíméletlen irtását! A túlnépesedésüket, csakúgy, mint a kóbor kutyák, macskák elszaporodását, az emberi bűnös felelőtlenség okozta, így az ember feladata az is, hogy humánus megoldást keressen és találjon erre a gondra! – A galambok a szép vagy kevésbé szép épületek, szobrok lepiszkításával tudnak ugyan (esztétikai) kárt okozni: ez a kártétel ugyanolyan jellegű, mint az eresz alá fészkelő és piszkító fecskéké – bár az előbbiek ürüléke könnyebben lemosható, mint az utóbbiaké. Nincs is olyan állat, amelynek ne lenne valamilyen kártétele. Emiatt a galambok kártevővé minősítése, nos, rosszindulatú butaság!
A galambok, mint általában a madarak, az emberre valójában nem jelentenek egészségügyi veszélyt! (Ezzel az állatorvosok, humán orvosok jó része sincs tisztában, mert nem veszik a fáradságot a szakirodalomban utánanézni. Úgy gondolják, a fertőzésveszéllyel való rémisztgetés nem árthat – pedig a galamboknak sokat árt!) – Egészségügyi szempontból az emberre legveszélyesebb a másik (ápolatlan) ember; ezt követően legközelebbi rokonaink, az emlősök (főleg a majmok, de a kutyák, macskák szintúgy); és csak a sor legvégén a madarak. (Minél közelebbi a rokonság, annál több a közös kórokozó.) Alig van olyan kór, amely madárról emberre képes átterjedni. Nem véletlen, hogy a száznál több zoonózis (állatról emberre átvihető betegség) között egyetlenegy van, aminek a neve ornitózis, azaz: olyan madárbetegség, amely emberre is átterjedhet. (Antibiotikummal ma már jól gyógyítható.) Többnyire foglalkozási betegségként szokták elkapni, pl. extrém szenynyezett, istállószerű környezetben, ha a levegőben szálló ürülékport belélegzik. Vagy liba-, kacsatömő asszonyok is megkaphatják, ha a meggyötört, beteg (működésképtelen májú) jószág torkában nyúlkálnak, majd kézmosás nélkül az arcukra, szájukba kenik a madár testnedvét. A védekezés módja egyszerű: takarítás közben szájmaszk használata; étkezés előtt alapos kézmosás. – A szalmonellózis, a kólifertőzés érdemel még említést, amit persze nemcsak madártól lehet elkapni: bármilyen, nem kellően hőkezelt élelmiszer fertőzött lehet. A védekezés itt is az alapvető higiéniai szabályok betartása (az élelmiszerek alapos megmosása ill. hőkezelése). – Még az orsóférgességről is azt találtam, hogy az Ascaris fajok is erősen gazdaspecifikusak, tehát általában más faj betegíti meg az embert, a galambot, a baromfit, a sertést stb. – Az igazi ok nélkül hatalmas port kavart madárinfluenzáról is tudja, aki tudja, hogy valójában csak igen specifikus körülmények közt terjed madárról emberre, pl. ha az ember a madár nyers vérét (vérleves formájában) megissza, ahogy ez egyes távol-keleti országokban kultikus hagyomány; de emberről emberre nem terjed!
Én idestova három évtizede élek egy fedél alatt madarakkal, nyugdíjas korom óta rendszeresen gondozok, gyógykezelek sérült, legyengült madarakat, többek között beteg galambokat is. A siker változó volt, számos súlyosan beteg madarat nem tudtam már megmenteni, magam azonban egyetlen egyszer sem fertőződtem meg madártól! – Egyébként az állításaimat az Állatorvosi Kar bármely madárbetegségekkel foglalkozó tudós professzora meg fogja erősíteni!...
Az már szinte a humor kategóriájába tartozik, hogy komoly veszélytényezőnek minősítik egyesek, miszerint a felkavart galambürülék-por allergiát is okozhat. Valóban, a galamb-atkára is lehetnek allergiásak az arra érzékenyek, akárcsak a házipor-atkára mások. Szinte bármely növényi vagy állati fehérje okozhat allergiát egyes embereknél! Ez azonban nem lehet ok arra, hogy az allergiakeltő növényeket vagy állatokat (pl. a tejtermelő bocikat) irtsák. Micsoda világ lenne az, ahol kiirtanák az összes pázsitfűfélét, az összes virágzó fát, dísznövényt, diót, mogyorót, csak azért, mert egyeseknél allergiás megbetegedést okoznak. (Akasztófahumor: mivel táplálkoznak a házipor-atkák? Az emberi szőr-, bőrfoszlányokkal. Csak nem az következik ebből, hogy az embereket is irtani kellene?…)
Az egyetlen humánus, az állatvédelmi törvénynek megfelelő módszer a galambpopuláció csökkentésére az orális fogamzásgátlás. 2009 júniusában az Egyesült Államoknak már az 50., utolsó tagállamában is bevezették az ún. OvoControl P-t (az egyébként ártalmatlan, nem-hormonális nicarbazinnal preparált kiegészítő galambeleséget), amely hatásosan gátolja a tojások kifejlődését. Újabb értesülésünk szerint jó néhány német városban (Berlin-Kreuzberg, Hannover, Göttingen, Braunschweig, Hagen), sőt az ausztriai Linzben is évek óta eredményesen használták/használják a Fertistop 99 nevű (hormonális) fogamzásgátlót. Hannoverben a szer alkalmazása hatására 4 év alatt a galambpopuláció az eredetinek kevesebb, mint 20%-ára csökkent. Mindegyik szer alkalmazása olyan, hogy emberre, emlősállatra semmiféle hatása nincs (a Fertistopnál ezt a speciális kiképzéssel érték el, csak a zúzógyomorral rendelkező madarakban szabadul fel a hatóanyag), a méretüknél fogva pedig galambnál kisebb madarak sem tudják felszedni. Ha a galambok éjszakázó helyeinek közelében, mindig egy időben szórják ki, ezzel könnyen biztosítani lehet, hogy semmilyen más madár ne férjen hozzá.
Még néhány szót a galambetetésről.
A nagyvárosok nem kínálnak igazából megfelelő élelemforrást a galambok számára, hiszen az eldobált kenyérdarabok, a hulladék csupa fertőzésforrás. Mégis, tavasztól őszig nem igazán igénylik e madarak az etetést, hiszen a gyepes területeken fűmagokkal, gyommagvakkal, bogyókkal, férgekkel táplálkoznak; a plusz etetés hatására még jobban szaporodnak, amit a szűkös télidőszakban a fiatalok megsínylenek; azonban télen ők is táplálék-kiegészítésre szorulnak. Az éhező, legyengült, régebbi éjszakázó, költő helyeikről kiszorított madarak körében gyorsan terjednek a madárbetegségek, amelyek az emberre ugyan nem, de más (többek között a védett) madarakra fokozott veszélyt jelentenek. Ezért a galambetetés kategorikus, évszaktól független tiltása nemcsak kegyetlen, hanem természetvédelmi szempontból is ésszerűtlen.

Dr. Molnár Lívia
Tel.: (52) 481-683
Mobil: (30) 6177190

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu