2019. október 21. Hétfő  ·  Eddigi látogatók: 1,582,535  ·  Online: 69
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Kákapinty – a zöld ékszer
Nyomtatható változat!

.

A díszmadarakkal kapcsolatos rendezvények, kiállítások egyik feltűnő szereplője a kákapinty.
Első ránézésre is észrevehető, hogy nem akármilyen tagja a díszmadarak csoportjának. Egy laikus minden bizonnyal fura, kis zöld madárkának látja, de aki a díszmadarakat kedveli és szereti, az igazán tudja micsoda kincs is valójában. Impozáns megjelenése miatt egyre többen kezdtek tartásával foglalkozni, de az utóbbi időben bizony előfordultak problémák a tenyésztése körül.
Jómagam is tartottam, tenyésztettem kákapintyet, így hát szívesen megosztom a tapasztalataimat azokkal a kedves olvasókkal, akik tartanak, vagy a közeljövőben szeretnének kákapintyet tartani.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy valamikor a 70-es években kaptam az első kanárimat Milász Feri bácsitól Kőbányán, ahol gyerekként nevelkedtem. Akkor nagy dolognak számított díszmadarazni, mert a kezdő madarakat is , mint pl. a zebrapintyet, vagy a sirálykát is úgy értékeltük mi, suhancok, mintha a világ legértékesebb és legkeresettebb madarai volnának!! Az áruk miatt nagyon oda kellett figyelni tartásukra, gondozásukra és kiváltképp tenyésztésükre. Nem úgy volt ám, hogy ha nem jön be a madár, akkor majd veszek másikat a következő börzén, vagy kiugrunk olaszba, osztrákba madárért!! Becsülni, vigyázni, óvni kellett őket, – pont úgy, ahogy ma kevesen teszik! És a jutalom az volt számunkra, amikor lefészkeltek a madarak, valahogy felnéztünk azokra, akik egy fészekaljnyi költést is maguk mögött tudtak.
Mára ez megváltozott, mert szélesebb körben foglalkoznak díszmadarak tenyésztésével idehaza, és beszerzésük sem okoz gondot itthon vagy külföldön egyaránt. De a díszmadarak „tömeges megjelenése“ hozhat magával problémákat is, és mindjárt azok szembesülnek vele, akik szeretnének ugyan madarászni, de kellő tapasztalat híján, meg lesznek „fürdetve“. Mindannyian hallottuk már, hogy vannak könnyebben és nehezebben tartható, tenyészthető fajták. Ám ha valakinek sem a hely, sem az állománya nem megfelelő, annak lehet bármennyi fajta madara, csak kínlódni fog ő is, csakúgy, mint a madarai, míg más, aki először megteremti akár a tartás, akár a tenyésztés feltételeit, majd csak utána választ madarat, és azt is minőségi állományból. Sajnos volt időszak idehaza a madártartók között, amikor majdnem azt mondhattuk, hogy az egy amatőr madarászra jutó rossz minőségű madarak száma kettő. Nem áll szándékomban bárkit is megbántani, de a gyakorlott madarászok is tudják, hogy a kákapinty bizony képes kitolni az emberrel. Ha kellőképpen tiszteljük ezt a kis zöld csodát, akkor sokáig örömet fog okozni nekünk minden szeszélyével együtt.
Ez az impozáns kis madárka az 1800-as évek második felében került Európába, és a hozzá legközelebb álló madárkával, – rokonfaj szempontjából – a napasztrild-dal együtt debütált 1861-ben a londoni állatkertben. A kákapinty eredeti élőhelye Ausztrália északi része, Kelet- és Nyugat-Ausztrália északi területei, az ott fellelhető mocsarak, lápok környezete, valamint folyók melletti ligetek, árterületek. Méretét tekintve nem nagyon különbözik a többi díszpinty fajtól, tehát 12-13 cm-es nagyságú. Viszont színezete annál inkább eltér a megszokottól. Mivel Ausztráliában a száraz évszak áprilistól októberig tart, szaporodási ciklusa egybeesik az esős évszak eljövetelével. A monszun érkezésekor minden kivirul-kizöldül, így a feltűnő zöld tollruha máris láthatatlanná teszi madarunkat a buja növényzetben, így biztosítva számára a nagyobb túlélési lehetőséget.
A tojó madár talán egy árnyalattal világosabb a hímnél, és színei sem annyira intenzívek, mint párjának. A hím kákapinty gyönyörű vörös színei a madár fején a fejtető közepéig terjednek, a fejoldalakon, a szemei körül, valamint a torok alsó részéig érnek. A szem mögött és a toroktájékon apró fehér pöttyözés látható, ami még szebbé színezi a madarat. A farkfedő felső része is vörös, – itt az árnyalat egy kicsit pasztelosabb, halványabb, a tollvégek fehérrel szegettek. Maga a farktoll halványvörös, piros színű. A madár tollazata halvány, világos zöldesszürke a testoldalain, a torka alatt, és a mell felső részén. A mell alsó része, a hasa, valamint az alsó farkfedők sárgásfehérek.
A szem gyönyörű vörös, a lába sárga színű. A tojó madár színei minden esetben halványabb, tompább színűek, és mint az előbb írtam, a nőstény madár testén korántsem oly mértékű a kiterjedése, mint a hímén. Ez igazán akkor látszik, amikor a pár egymás mellett üldögél. Erre főleg azoknak kell figyelni, akik komolyabban szeretnének foglalkozni a kákapinttyel.

A következő számban folytatjuk.

Koós László
Budapest

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu