2019. június 27. Csütörtök  ·  Eddigi látogatók: 1,465,601  ·  Online: 83
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Vadludak – madárvendégeink északról –
Nyomtatható változat!

.

„Valamikor vadlúd voltam,
vadludakkal vándoroltam.
Nagy tavakért lelkesültem,
tengeren is átrepültem.
Őszi fényben és homályban
fel-fel támad régi vágyam:
társaimmal útrakelni,
fényt és felhőt úszva szelni.
Majd ha végem itt elérem,
vadlúd-formám visszakérem.
Jóbarátok, ismerősök,
hogyha jönnek bíbor őszök,
nézzetek fel majd az égre,
égen úszó vadlúd-ékre,
s ezt mondjátok eltűnődve:
újra vadlúd lett belőle,
s most ott száll a V-seregben,
hangja szól a fellegekben.“

 

(Áprily Lajos: Vadlúd voltam)

 

Magyarország – vadlúdország. Évszázadokon keresztül így tartották számon hazánkat főként Diana Istennő követői, a vadászok. Az őszi-téli időben még ma is igaznak tűnhet ez a kijelentés. Az ősz égi országútján megjelenő „V“ alakban vonuló vadludak látványa minden, a madarakat szerető ember szívét megdobogtatja. A vonuló vadlúd sokaság megihlette a költők, írók lelkét, a mesemondók képzeletét. Írásunk bevezetője, Áprily Lajos verse talán legszebben adja át azt a hangulatot, amit az őszi vadlúdcsapat látványa adhat egy embernek.
A különleges életmódú libák világára már régóta felfigyelt az ember. Gyermekkorunk meséinek szereplői, közmondásaink alanyai (pl.: sok lúd disznót győz; akármeddig neveled a libát, csak lúd lesz abból), tudományos kutatások főszereplői (pl.: a Nobel Díjas tudós, Konrad Lorenz megfigyelései a kislibák bevésődésének -imprinting- folyamatáról). Szoros párkapcsolatuk, a fiókanevelésük gondossága példa lehet az ember számára is. A vadludak iránti érdeklődés hívta életre a tatai Öreg-tó partján az utóbbi években november utolsó hétvégéjén a „Vadlúd sokadalom“ rendezvényt, amelynek legnagyobb látványossága az alkonyuló égbolt palettájának hátterével a leengedett tómederbe behúzó sok ezer vetési lúd zsinatoló tömege.
A vadludakról lesz szó a továbbiakban, ezekről a számunkra olykor nehezen megfigyelhető, ezért kissé misztikusnak tűnő, különleges életmódú madarakról, amelyek egykoron hazánk mocsarainak, nádasainak, szélfútta pusztaságainak, tavainak jellegzetes madarai voltak százezer-számra az őszi-tavaszi időszakban.
A Pannon régió több eurázsiai vadlúdfajnak fontos vonuló- és telelőhelye.
A mocsarak, a nagy kiterjedésű halastavak, a táplálékot biztosító füves puszták és az őszi vetések még ma is évről évre tízezres vadlúdcsapatokat vonzanak.
A vadlúdvonulás a XIX. század végén és a XX. század első felében nagy eseményt jelentett az akkori madarakkal foglalkozó kutatók és vadászok számára. A század elején még hatalmas, akár több százezres lúdtömegek vonultak át hazánkon. Napjainkban néhány fajból kevesebb az átvonulók száma, ez főként annak a következménye, hogy a fészkelő területeken kedvezőtlen változások történtek. A vonulási útvonal és a telelőhely is állandóan változik attól függően, hogy hol maradt még háborítatlan pihenő – és táplálkozó hely.
Hazánk területe, különösen a síkvidéki alföldi, kisalföldi területek európai jelentőségűek a vadludak vonulásában.
A valódi vadludak közül hazánkban csak egy faj, a nyári lúd (Anser anser) költ – egyre nagyobb számban –, az összes további vadlúdfaj gyakoribb-ritkább vonuló vagy kóborló.
A nyári lúd, népies nevén a szőke liba a házi lúd egyik őse. Egykoron sokfelé tartották megszelídítve az alföldi portákon. A „nyári“ név utal arra, hogy ez a lúd a nyári időben is nálunk marad – tekintve, hogy költőfaj hazánkban. Nagytermetű, világosszürke színezetű lúdfaj, a testhossza 75-90 cm, szárnyfesztávolsága 147-180 cm. Az ugyancsak szürkés színű vetési lúdtól megkülönbözteti, hogy csőrén nincsen fekete minta, lába rózsaszínű, valamint nyaka és feje nem sötétebb, mint a test.
Az északi vadludak közül a legnagyobb tömegben a nagy lilik (Anser albifrons) jelenik meg. Közepes testű lúdfaj, testhossza 65-78, szárnyfesztávolsága 130-165 cm. Az öregek csőre egységesen rózsaszínű, a csőr fölött kifejezett fehér homlokfolt látható, amelyik nem éri el a fejtetőt. Lábuk narancssárga, hasi oldalukon széles fekete keresztsávok találhatók. A fiataloknak nincsen fehér homlokfoltjuk, és hasuk is egyszínű szürke. A múlt század elején a nagy lilik mellett még igen jelentős számban fordult elő a kis lilik (Anser erythropus), a legkisebb termetű szürke lúdfaj, testhossza 53-66 cm, szárnyfesztávolsága 120-135 cm. A nagy lilikre hasonlít, de csőre élénkebb rózsaszínű, és a homlokfoltja felhúzódik egészen a fejtetőre. Összecsukott szárnyának hegye túlér a farkon. Szemgyűrűje élénksárga. Az egykor több százezres tömegben megjelenő lúd napjainkban országos szinten kizárólag az Alföldön, már alig néhány száz példányban jelenik meg, nem véletlen, hogy nemzetközi és hazai védelmi formája a legmagasabb státuszú.
A vetési lúd (Anser fabalis) a nagy liliktől nagyobb termetű, testhossza 66-88 cm, szárnyfesztávolsága 147-175 cm. Szárnyfedőtollainak világos szegése jól látszik. Távolról feje és hosszú nyaka a testnél sötétebbnek tűnik. Szürke hasa sávozatlan. A csőrszíne fekete és narancssárga, esetenként fehér szegés is látható ennek tövén. Az öreg madarak lába narancs, míg a fiataloké világosabb.
A csodálatos színezetű vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) az előzőekben felsorolt lúdfajoktól kisebb termetű, rövid nyakú madár. Testhossza 54-60 cm, szárnyfesztávolsága 110-125 cm. Színezete feltűnő, nyaka és a fej oldalsó része vörös. A test többi része fekete, a mellén és a test oldalán fehér sávokkal. Ritkán az apácalúd (Branta leucopsis) is előkerül az északi ludak között. Feltűnő mintázatú világos színű lúdfaj. Az arcoldala fehér- vagy krémszínű, a fej többi része, a nyaka és a melle fekete. A hasi oldala fehér, a hátoldal és a szárnyak világosszürkék. Testhossza 58-70 cm, szárnyfesztávolsága 120-142 cm. További lúdfajok, mint a rövidcsőrű lúd, indiai lúd alkalmilag, néhány példányban kerülhetnek elő a lúdcsapatokban.
A Kárpát-medencébe érkező vadludak napi ritmusa jellegzetes. Reggelente nagy csapatokban indulnak ki a táplálkozó területekre, majd késő délelőtt visszahúznak valamelyik vízterületre, ahol egyébként éjszakáznak. Kora délután ismét kiszállnak táplálkozni és alkonyatkor indulnak vissza az éjszakázóhelyre, leggyakrabban egy lecsapolt halastó medrébe, sekély vizére.
Ha a tél gyenge, nincs vagy csak vékony a hótakaró, és az éjszakázóhelyek nem fagynak be, a vadludak sokáig kitartanak. Tiszta időben ekkor még télen is átélhetjük a vadlúdvonulás hangulatát amint a lemenő nap fényében repülő vadlúdcsapat eltűnik a messzeségben.

Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu