2019. október 19. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,581,405  ·  Online: 90
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Hollókakadu formák
Nyomtatható változat!

A nimfák elfeledett, távoli rokona

 

 Kedves Madárbarátok! Most egy olyan alcsaládot szeretnék górcső alá venni, akikről elég ritkán esik szó, ha kakadukról hallunk. Ez az alcsalád a hollókakadu formák, melynek a papagájtartók körében oly nagy népszerűségnek örvendő nimfapapagáj is a részét képezi. Az alcsaládba 4 nem és 8 faj tarozik.
Elsőként nézzük a sisakos kakadut (Calllochephalon fibriatum). A hollókakadukat a valódi kakadukkal ez a csókanagyságú (30-32 cm) madár köti össze, amely Callochephalon nem egyetlen képviselője. Angol nevét Gang-gang cokcatoo-t az Új- Dél Wales-i Wirandjurik elnevezése ihlette. (Mint oly sok aboriginal madár (és egyéb állatnév) ez is hangutánzó szó.) Uralkodó színe a sötét palaszürke, de a tollak szegélye szürkésfehér (olyan látszatott kelt, mintha pikkelyei lennének). Feje, tarkója, pofája és szemkápráztató bóbitája a hím egyednél skarlátvörös. A tojók szemmel láthatóan egyszerűbb öltözetet viselnek, inkább palabarna-szürkék és mind a fejük mind a bóbitájuk is szürke. Tudományos neve azt jeleneti „szép fejű”, mely finom szállakból álló, különleges bóbitájára utal. Ritka madár őshazájában, Ausztráliban.
A kontinens délnyugati részén, Tasmániában a Kenguru-szigeten, valamint a King-szigeten fordul elő. Hegyvidéki erdőkben él 2000 méteres magasság alatt. Általában kisebb csapatokba, kolóniákba verődve üldögélnek a fák tetején. Kedvelik az eukaliptusz és az akáciak magvait. Költési időszakban rovarokat és lárvákat is fogyasztanak. A szaporodási ciklusuk október és január közé tehető. Fészkét többnyire vízközelbe, öreg eukaliptuszok odvába építi. Fészekalja 2-3 tojásból áll, melyeken 30 napig kotlal. Kirepülési időszak 50-60 nap, de a fiatalok sokáig a szülőkkel és csapattal maradnak. Különlegességét bóbitája ékességén túl az adja, hogy a többi kakadutól eltérően egyedül náluk figyelhető meg látványosabban az ivari dimorfizmus. (A lentebb említett holló és gyászkakaduknál kevésbé szembetűnő a nemi kétalakúság, a valódi kakaduformáknál, szinte teljesen hiányzik).
A hollókakaduk vagy ahogy az őslakosok nevezik őket gering-gorák, a legnagyobb testű kakaduk közé taroznak. Hosszuk elérheti a 68-72 centimétert is. Ausztrália minden vidékének, az északi parttól egészen Tasmániág megtalálható az adott részre jellemző faj. A Calyptorchynchus alnembe két fajt sorolnak: a piros farkú gyászkakadut (Calyptorchynchus banskii) valamint a barnafejű hollókakadut (Calyptorchinchus lathami). Az nemzetség tudományos nevét egy francia zoológus: Anselme Gaetan Desmarest adta két görög szó: a calyptos (rejtett, fedő) és a rhynchos (törés, ormány) szavak összevonásával 1826-ban.
A piros farkú gyászkakadu, Banks-kakadu (Az elnevezés John Lathamtől származik, aki az angol botanikus Sir Joseph Banks tiszteletére keresztelte el, először Psittacus banksii-nek) nagy, tiszteletet parancsoló éjfekete madár, rövid bóbitával, mely inkább csak akkor látható, ha a hímek imponálni akarnak a tojónak. A hím, uralkodó színe fénylő fekete, farktollai középen széles skarlátvörös szalaggal díszítettek. A tojó gyászfekete egyenruháját finom, aranysárga pöttyözöttség töri meg, hasi oldalát keskeny aranybarna szegély díszíti. Farktollai a hímmel ellentétben, sárga, vörösessárga, vagy vörös alapon fekete keresztcsíkkal tarkított (attól függ melyik alfaját nézzük). Testhosszuk 60-65 centiméter. Ausztrália három különálló területén honos. Észak-Ausztráliában, Új-Dél-Walesben és Victoriában. A többi kakaduktól eltérően kisebb csoportokban járnak (4-8 egyed). Valamennyi fán megtalálható, de leginkább a gumifák, diófélék bogyóit és virágait fogyasztja szívesen. Fészkelő helynek, vízközelben álló hatalmas fák odvait választja. A kotlási időszak 30 nap. Egyedül a tojó kotlik, de a hím közben gondozza őt, eteti. Kirepülés idő három hónap, de a fiatalok gyakran évekig a családdal maradnak. A költési időszak inkább a nyári hónapokban, Új- Dél Walesben pedig az őszi-téli időszakra esik. Érdekesség, hogy a Tiwi-szigetcsoporton élő törzsek úgy tartják, hogy a piros farkú gyászkakadu kíséri a holtakat a „túlvilágra”.
A barnafejű hollókakadu a Calyptor­chyn­chus alnem egyik kisebb testű faja. Tudományos nevét John Latham ornitológusról kapta, amelyet egy holland természettudós: Coenraad Jacobs Temminck adott a fajnak. Sokban hasonlít a fent említett piros farkú gyászkakadura. Uralkodó színe a fekete, és szintén megtalálható farktollain a jellegzetes skarlátvörös minta. Testhossza azonban csak 47-50 centiméter. Tojója kávébarna, fején és pofáján citromsárga foltokkal díszítve, farktollain ugyancsak fellelhető a vastag élénkvörös színű szalag. Queensland-ben, Victoriaban és a Kenguru-szigeteken honos. A nyitottabb erdőségeket kedveli, és előszeretettel fogyasztja kazuárfa magjait. Fészkelőhelyként előnyben részesíti a cukor gumifákat, amelyek bőséges vízlelőhelyek mellett nőnek.
A Zanda alnembe 3 faj sorolható: a sárga fülű gyászkakadu vagy hollókakadu (Calyptorhynchus funereus), a fehér fülű gyászkakadu (Calypthorhynchus baudini) és a fehér farkú gyászkakadu (Calyptorhynchus latirostris).
A sárga fülű gyászkakadu nagy testű (68 centiméter) barnásfekete színű madár. Tollainak szegélye sárga, az alhasi tollai fakóbb árnyalatúak. Farktollain (a két középső kivételével) sárga alapon fekete pettyekkel díszítettek. Fülfoltja aranysárga.
A hímek tollazata élénkebb, mint a tojóké. Nagy, erős csőrével rovarok és lárvák után kutat a fák kérge alatt, de előszeretettel fogyaszt bogyókat, nektárt és egyéb magokat. Néha több ezres létszámú csapatokba verődve rója Ausztrália keleti és délkeleti szegletének erdős, bozótos területeit. Szaporodása nagymértékben függ a csapaték mennyiségétől. Olykor előfordul, hogy csak kétévente költ ki egy-két fiókát. Utódai 30 napi kotlás után kelnek ki, és még további 3 hónap is eltelik, mire kirepülnek. A táplálék mennyiségétől függően van, hogy csak az első fióka éli meg a kirepülést, a kisebbik elpusztul. Négy éves kora környékén éri el az ivarérettséget, Dharawal nyelven Ngaoaraa-nak, Új-Dél-Walesben pedig Wy-la-nak nevezik az ausztrál őslakosok.
A fehér fülű gyászkakadu egyedül Ausztrália délkeleti részének kicsiny csücskében fordul elő a Murchinson folyótól délre Peth, Albany és a Margaret folyó közti területeken. Testhossza 56 centiméter. Tollazata kékesfekete, fehér szegéllyel. Fülfoltja fehér, mely egyedül a tojókon figyelhető meg, szemgyűrűjük fehér. A hímek fülfoltja halványabb, szemgyűrűjük rózsaszín. Főleg magokkal táplálkoznak, nagyon szeretik a Marri eukaliptuszt, a Banksia és Dryandra terméseit. Tudományos nevüket Nicolas Baudin francia kutatóról kapták. Hosszú életkort élhetnek meg, 1996-ban feljegyeztek egy 47 éves példányt is. Az öregebb (230-300 éves) karri, a marri és a jarrah eukaliptuszok odvaiban szeret fészkelni, de mivel ezek száma az utóbbi időkben vészesen lecsökkent, így a faj jövője kétségessé vált.
A fehér farkú gyászkakadu küllemre kísértetiesen hasonlít az utóbbi fajra, de elterjedése nagyobb terültet ölel fel, mint rokonáé. Ausztrália délnyugati területein honos: Three Springs és Stirling Range között, valamint nyugaton Cataby-től Ton Rover-g. Testhossza 53-58 centiméter. Tollazata gyászfekete, sötétszürke fehér szegéllyel, farktollának egy részét fehér sáv díszíti. A fajt először egy ausztrál természettudós Ivan Carnaby jegyezte fel 1948-ban. Az ő emlékét őrzi a faj angol neve : Carnaby’s black cockatoo. A fülfolt a tojóknál élénkebb, míg a hímeknél halványabb. A tojók szemgyűrűje szürke, a hímeké halvány rózsaszín. Kiváló fészkelő helyet biztosít számára a Wandoo eukaliptusz valamint a Salamon gumifa, de nagy versengés folyik értük a nyugati corellákkal és a rózsás kakadukkal. Táplálékát 50 fajta őshonos növény alkotja, de elsősorban a proteák valamint a banksiák, hakeák és grevillea-k virágai, másodsorban mirtuszfélék és eukaliptuszfélék magjai alkotják.
A rózsás kakadu (Eolophus roseicapilla) az Eolophus nem egyetlen képviselője. A nemet először a francia természettudós, I. Napóleon unokatestvére Charles Lucien Jules Laurent Bonaparte jegyezte le. Nagy térségben elterjedt endemikus fajnak számít Ausztráliában és Tasmániában. Angol neve a Galah a bennszülöttek (Yuwaalaray dialektus) Gilaa elnevezésből ered.
Az ausztrál szlengben a galah kifejezés bolondot,idiótát jelent, amelyet Paul Hogan „Crocodile Dundee” előszeretettel használt műsorában a Stand Up Hoges-ben. A hollókakadukhoz mérve kis testű (35 centiméter), bóbitája, fejeteteje fehér vagy világos rózsaszín, arca, tarkója és nyaka sötét pink, szárnyai és a háta acélszürke, farktolla sötét palaszürke árnyalatú. A nemeket íriszük alapján lehet megkülönböztetni, a hímeké sötétbarna, a tojóké vörösesbarna színű. Fákkal tarkított, nyílt térségeket kedveli. Az ausztráliai utazók mindennapos élménye lehet a megművelt területek földjein több száz fős csoportba verődött rózsás kakaduk látványa. Táplálékukat a földön keresik, melyek gabonafélékből és egyéb magokból, rovarokból, rügyekből állnak.
A hollókakadu formák alcsaládjának legkisebb tagja a nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus), Nymphicus nem egyelten képviselője. Testhossza 32 centiméter, alapszíne palaszürke. Feje, homloka és pofája citromsárga, arcrészén narancssárga fülfolt található. Bóbitája a csúcsánál finoman elkeskenyedő, mely túlnyomórészt szintén citromsárga, szürkés díszítettséggel. Az első európaiak, kik élőben láthatták e csodás madarakat, valószínűleg James Cook kaptány legénységeinek tagjai voltak. Coock egyik tisztje John Latham az angol orvos és ornitológus 1781-ben tarajos papagájként tesz említést a fajról. A nimfapapagájt először a skót író és természettudós: Robert Kerr próbálta osztályozni 1792-ben. Ő  a Psittacus nembe sorolta  Psittacus hollandicus néven. De véglegesen csak egy későbbi természettudós: a német Johann Georg Wagler rendszerezte, aki átsorolta egy saját külön nemzetségbe, és Nymphicus hollandicus névre keresztelte 1832-ben. Tudományos nevük a görög „nümfé” szó (a görög mítoszok erdőlakó nimfái után, azok nőiességét, kecsességét szimbolizálva keletkezett) és „hollandicus” Ausztrália akkori elnevezéséből (Nova Hollandia, Új Hollandia) összevonásból ered. Az aboriginek „weero”-nak vagy „quarrion”- nak nevezik őket (hangutánzó szó). Átmeneti alaknak számít a kakaduk és a laposfarkú papagájok között. Ezen madarak Ausztrália belsejének, elsősorban a nyílt, bozótos, száraz területeinek endemikus lakói. Hatalmas csapatokban vándorolnak, amin belül a párok szorosan összetartanak. Elsősorban reggel és késő délután aktívak. Ilyenkor keresnek maguknak táplálékot, mely javarészt fűmagvakból (kengurufű és vad kanárifű, fénymag) áll, de nem vetik meg a mezőgazdasági növényeket sem (elsősorban búza). A költési időszakban hangyatojásokat is fogyasztanak. Napközben a nagy forróságban inkább a fákon pihennek. A nimfapapagáj először októberben költ (ekkor ott tavasz van), majd másodszorra karácsony előtt vagy után. Fák odvába fészkel, fészekalja 6-8 fehér tojásból áll. A hím is részt vesz a kotlásban és a fiókanevelésben egyaránt. Körülbelül 21 napnyi kotlás után a fiókák 6-7 hét múlva repülnek ki.

Szűcs Luca
szucs.kistalpi@gmail.com

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu