2019. október 19. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,581,369  ·  Online: 85
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Ismerjük meg hazai madarainkat! A seregély
Nyomtatható változat!

A seregély tipikus tagja a madárvilág hazai képviselőinek. A nyár közepétől hatalmasra duzzadó, légiakrobatikus röptű csapatait a Hortobágy és az Alföld más táján, a naptól kiégetett puszták fölött vagy a nádasba éjszakázni behúzó zajos tömegeit sok madárkedvelő megcsodálhatta. Ugyancsak ismerősnek tűnnek a gyümölcsösök, szőlők környékét látogató egyedei, amelyek akár komoly veszteségeket is okozhatnak a gazdának.
Ez az örökmozgó, élénk és zajos madár ritkán válik "díszmadárrá". Tollazata kevéssé színes, ezért nemigen tartották a hazai madárkedvelők. Alkalmazkodó életmódja, változatos tápláléka révén hazánkon kívül (pl.: Nagy-Britannia, Hollandia, Dánia) sokfelé a ház környékének kedvence, ahol szívesen látott vagy eltűrt vendég is egyben.
A seregélyfélék családjának összesen 107 ma is élő faj a tagja. A család fajai sokfelé honosak. Összességében csaknem minden kontinensen megtaláljuk a családba tartozó fajokat. Ide soroljuk a díszmadártartók között ismertebb, csillogó tollazatú fényseregélyeket, amelyek nagyrészt Közép-Afrikában élnek. Európában 3 faj fordul elő, a seregélyen kívül a pásztormadár és az egyszínű seregély. Utóbbi faj elterjedési területe (áreája) viszonylag szűk, mindössze Észak-Afrikában valamint Dél-Európában (Spanyolország, Portugália déli része, Szardínia, Korzika, Szicília) jellemző állandó madár. A pásztormadarat különleges szépsége és életmódja (nagy távolságból történő vándorlásai — inváziói) miatt a Díszmadár Magazin következő számában — mint a magyar puszta ritka ékességét — önálló írásban is bemutatjuk, ezért a továbbiakban ezt a szép madarat nem részletezzük.

Elterjedése

A seregély jelenleg szélesen elterjedt, kozmopolita fajnak számít. Az eredetileg Eurázsia nagy részét benépesítő madár egészen a legészakibb területekig (pl.: Európában a Nordkappig) előfordult. Ny-Szibériában a 60. szélességi foktól az área Észak-nyugat Mongóliáig húzódott. Betelepítések révén jutott el Ausztráliába, Észak-Amerikába. Utóbbi kontinensen inváziószerűen szétterjedve északon egészen Kanada arktikus területéig, délen a szubtrópusi (Mexikó) zónákig eljutott. Így igazi "világpolgár" madárrá vált, amely kiváló alkalmazkodó képessége révén növelte élőhelyét.
A hatalmas áreán belül 11 alfaja ismert. Közép-Európában a törzsalak, a Sturnus vulgaris ssp. vulgaris él. Más alfajok csak kisebb mértékben térnek el a törzsalaktól, az elterjedési területük révén földrajzi alfajoknak tekinthetők. Itt megemlítjük a Feröer-szigetén élő Sturnus vulgaris ssp. faroensis, a Külső-Hebridák és a Shetland-szigeteken élő Sturnus vulgaris ssp. zetlandicus alfajt. A Sturnus vulgaris ssp. tauricus elterjedése már Kelet-Európán keresztül Kis-Ázsiáig terjed.
Fészkelőként a sík alföldi területektől egészen 2 000 méter magasságig (pl.: Alpok völgyeiben) megjelenhet.

Leírása

A testmérete kb. 20 cm. Tollazata sötét, feketés árnyalatú, mely — különösen a kiszíneződött öreg madarakon — fémfényűen csillog. A fény beesési szögétől függően ennek árnyalata a zöldestől egészen a kékes, bronzosig terjedhet (a tollaknak ezt a színváltozását adó csillogást fizikai színnek nevezzük, oka az interferencia jelensége. Különösen látványos ez a fényseregélyeknél, de a varjúféléknél és papagájoknál is jellemző).
A kiszíneződött madarak hastájéka, hasalja és háta feltűnően fehér szegélyű tollakkal pettyezett. Az alsó farkfedőkön és a farkcsík tollak is kisebb kiterjedésben pettyesek. A toroktájék tollai kissé "szakállszerűek" és kifelé görbülnek. A teljesen kifejlődött madarak tollazat- és csőrszínében jelentős a különbség a téli és a tavaszi, nyári időszakban. A tavaszi (nász) időszakban különösen a hímek csőre élénksárga, a csőrkávák töve kékesszürke. A tojók csőrszíne halványsárga, töve rózsaszín árnyalatú. Az öreg madarak hasán alig, a hátoldalon azonban jellemző a pettyezés. A nyár közepétől megfigyelhető teljesen kivedlett példányok erősen pettyes tollazatúak, és csőrük elveszti sárgás színét.
A hímek és tojók megkülönböztetése szabad természetben nem lehetséges, csak kézben tartott madár ivari bélyegei figyelhetők meg. Az öreg hímek szemében a szivárványhártya egységesen sötétbarna, a tojók írisze barnás, amelyben vékony, belső vagy külső sárgás-fehéres gyűrű látható. A madarak korának megállapítása (öreg, második éves vagy kiszíneződött fiatal) ugyancsak nem egyszerű, és terepi körülmények között kevéssé lehetséges. Kézben fogott példánynál a toroktollak lemérése adhat némi támpontot. Ha a leghosszabb alsó toroktollak mérete 20-26 mm: öreg hím, ha 16-20 mm: második éves hím, ha 13-17 mm: fiatal hím. A tojóknál többnyire a toroktollak rövidebbek, de a kormeghatározás nehézkesebb.
A fészekből kirepült fiatalok az első vedlésig egyöntetűen szürkék, tollazatukban semmilyen pettyezettség nincs.

Élőhelye, életmódja

A seregély sokféle élőhelyen otthonos. Mint odú- és üreglakó, fészkeléskor elsősorban öregfás erdőket, facsoportokat keres fel, ahol megfelelő számú költőodút talál. Mivel a fészekodúja körül nem tart territóriumot, csoportos fészkelése is megfigyelhető egy-egy öreg, harkályodúkkal teli fán. Mindig kész odút foglal el. Mesterséges fészekodvakban is jól megtelepíthető madár, kedveli a "C" típusú nagyobb belméretű, 40-46 mm bejárati nyílású odúkat. Más, zártabb üregekben is megtelepszik, mint épületek hézagai, gólyafészek oldala.
Mesterséges odúban megtelepítésének nemcsak hazánkban vannak hagyományai. Herman Ottó a Madarak haszna és kára c. könyvében írja a Dániában tapasztaltakról: “...a bejárati ajtóval szemben ott van vagy tizenöt lépésnyire a két vagy harmadfél öles pózna is leverve, csúcsán a madarak költőházikójával, a melyben rendesen seregély tanyázik". Tovább folytatva: "Nagyon szép és megindító látvány volt biz' az, mikor alkonyat táján, a napi munkától fáradt turfavágó kiült a padkára ..... és ha felfelé nézett, elgyönyörködött a seregélypáron, mely az ülőkén csicsergett és pihent."
A tojásrakás ideje április közepe, a teljes fészekalj leggyakrabban 4-6, kékes-fehéres tojás. A fészekanyagot vastagabb fűszálak képezik, amelyet tyúk- és fácántollakal, vagy a fészekodú környezetében megtalálható más tollakkal bélel ki. Előszeretettel gyűjtögeti a fészekanyagot baromfiudvarok környékéről.
A kotlás 12-14 napig tart. Többnyire a tojó kotlik, de nappali időszakban a hím is váltja a párját. A fiókák kikelése után mindkét szülő gyakran etet. A fiókák 17-21 napig maradnak fészekben, eleinte vakok és csupaszok, később egyre zajosabbá válnak. A fészekodú környékét teljesen "összemeszelik" ürülékükkel.
A szülőmadarak akár nagy távolságból is hordják az eleséget, főként nyílt területek rovarait (mezei tücsök, sáskák, szipolyok, lepkehernyók, futóbogarak). Cserebogaras időszakban szinte kizárólag ez alkotja a fiókák táplálékát. Olykor nagyobb méretű, keményebben kitinizált zsákmányt is hordanak, mint pl.: aranyos virágbogár. A fészekodúban sok rovarmaradványt találni, amelyből következtetni lehet a táplálék összetételre. A kirepülés után néhány napig a szülők tovább táplálják a fiókákat, majd a fiatalok és az öreg madarak nagyobb csapatokban együtt járnak. A megfigyelések szerint gyakori a másodköltés, mi a Nyírségben lévő odútelepen 15 év alatt csak három alkalommal tapasztaltuk másodköltését.
A seregély tápláléka igen változatos. Kora tavasztól nyár elejéig szinte csak rovarokkal él. Nyár elején rájár az érő cseresznyére, meggyre és más gyümölcsökre a kirepült fiatalokkal együtt. Később hatalmas csapatokba verődve főként a legelőkön, fátlan területeken táplálkozik, főleg sáskákat fogyasztva. Szívesen keresik a legelő állat közelségét, mert a fűben mozgó kérődzők felverik a sáskákat, amelyeket a seregélyek így könnyebben zsákmányul ejthetnek. Nem ritkán rászállnak a legelő állatok, főként juhok hátára, és a bőrből kiszedegetik a felszíni élősködőket. Erről ugyancsak Herman Ottót idézzük: "De rászáll a jószágra is és buzgón felcserkedik ott a hol nyüves vagy pondrós. Az állat tudja, hogy a madár a javát akarja és meg sem moccan. Csőrével, mely olyan mint a felcser csípőcskéje, kifeszegeti a pondrós kelést és kiszedi a nyüvet."
A seregély alkalmazkodó képessége révén sok helyütt igazi urbánus madárrá vált. Szívesen költ lakott területeken, és városi parkokban is otthonosan mozog. Angliában azt a szerepet tölti be, mint nálunk a veréb, ugyanúgy szaladgál a járdán és látszólag nem zavarja a forgalom. A londoni Hyde Park-ban vagy akár a New York-i Central Park-ban a házi galambokkal együtt táplálkozik a füvön. Hazánkban is sokfelé előfordul településeken, mint fészkelő és táplálkozó.
Nyár végén és ősszel a csapatok a rovartáplálék mellett főként cukrokban gazdag gyümölcsöket, bogyókat fogyasztanak. Gyakran az érő szőlőt is látogatják, amivel akár veszteséget is okozhatnak. De megeszi a tejes napraforgót, és a tejes érésű kukoricát is. Hazánkban ritkán télen is itt marad. Ekkor táplálékát a vadrózsa termése, kökény, galagonya és más, fákon maradt termések jelentik. Ekkor más madarak csapataival (pl.: fenyőrigó) is mozog.
A seregély hangja változatos. A tojók és a fiókák torokhangja érdes, rekedtes. A hím azonban valóságos utánzóművész. Különösen tavasszal a párválasztás időszakában hangos. Egy-egy magaslatra kiülve, mindkét szárnyát rázva önfeledten énekel. Az éneke alapvetően csikorgó, rekedtes hangok összessége, amelyekbe művészien belekeveri a környezetének a zajait, hangjait. Kiválóan utánozza más madarak jellegzetes hangját (pl.: ölyv kiáltása, sárgarigó hangja, fecske kiáltása, stb.). E sorok írójának több mint 12 évig tartott seregélye több szót, kifejezést, az ajtó nyikorgását, kisebb dallamot, a közlekedés zaját egyaránt megtanulta és énekébe szőtte, sőt "használta". Fogságban egész évben énekelt.
A seregély nemcsak tavasszal, hanem más időszakban is énekel. Nyár végén a nádasba beszálló madarak igen hangosak, a hímek itt is énekelnek.

Állománynagyság, vonulása

A seregély hazánkban vonuló madárnak számít. Nyugat-Európa egyes régióiban (pl.: Nagy-Britannia) állandó madár, sőt a populációk kiegészülnek az északról érkezett állományokkal. Közép-Európába már februárban megérkeznek az első csapatok, amikor még akár hó fedi a tájat. A populációk zöme márciusban érkezik. A hazánkban költő madarak viszonylag hamar délebbre húzódnak, de az állomány nagyobb része szeptemberben vonul el. Hazánkba ekkor érkeznek az északabbi területen költők, s a szőlőben ezek a madarak okozhatják a nagyobb veszteségeket. Nem ritkán áttelelő állományok is megfigyelhetők. A 2003/2004-es télen a Hortobágyon több száz seregély telelt át. Debrecenben 2000-ben januárban fenyőrigókkal együtt is nagyobb számú seregély mozgott, az utcai fasorok ostorfáinak (Celtis occidentalis) termését illetve a kertekben maradt vadrózsák, berkenyék terméseit fogyasztva. A magyar állomány tagjai főként Olaszországban és Észak-Afrikában (Tunézia, Líbia, Algéria) telelnek — ahol az olajfaültetvényeken az olajbogyó fogyasztásban is van "némi" szerepük.
A seregély állománynagyságát gyakorisága és nagy egyedszáma miatt nehéz megbecsülni. Hazai költő populációinak létszáma több százezer pár lehet.

Tartása

A seregély kevéssé ismert, mint otthon tartott madár, pedig sokféle forrásból olvasható, hogy könnyen megszelídül és tanulékony, kedves madárrá válik. Tartásáról röviden saját tapasztalatainkat összegezzük. Madaraink között volt egy seregélyünk, amelyik 12 és fél évig élt, mondhatjuk igazi családtagként. Még fészekből túl hamar kiugrott, teljesen legyengült fiókaként került hozzánk. A fiókák egy része hamarább elhagyja a fészket, mintsem önállóan tudna repülni, táplálkozni. Ha ezek a madarak a földre kerülnek, nem sok az esélyük a túlélésre. A hozzánk került madár is ilyen volt. Több mint másfél hétig etetni kellett, óránkénti gyakorisággal. Később önállóan táplálkozott, de a teljes röpképességét több hét után érte el. Ezután mindenképpen el akartuk engedni, de nem volt hajlandó elrepülni. Így maradt a családban, lényegesen befolyásolva mindennapjainkat.
Lakóhelyét egy nagyobb méretű, hosszú kalit jelentette, amelynek az aljára homokot terítettünk. Víz és élelem állandóan a madár előtt volt. A táplálékát — mint lágyevő — csaknem ugyanaz jelentette, mint amit mi ettünk. Főtt tészta, főtt tojás, főtt (ritkábban nyers) baromfihús, főtt leveszöldség, sok gyümölcs (szinte minden gyümölcsöt megevett, legszívesebben a görögdinnyét), főtt burgonya. Leginkább a főtt levestésztákat szerette, a finomra szálkázott csirkehús mellett. Rendszeresen fogtunk számára gilisztát, rovarokat, a kisebb sáskákból egyszerre 15-20-at fogyasztott el. Ilyen módon nem volt túlságosan nehéz a táplálása. Ha citromszeletet erősítettünk a rácsok közé, a citromlevet csőrébe véve szinte minden tollát bekente vele. Megfigyelések szerint más madarak, például a szajkók hangyabolyban ugrálva a hangyák által kispriccelt hangyasavat kenik a tollazatukra. Ez a tollazatot felfrissíti, fényesíti. A mi seregélyünk a citromlevet használta ilyen célra.
Madarunkat gyakorta kiengedtük a lakásba. Ilyenkor nem volt biztonságban semmi. Széttépte az újságot, kitúrta a cserépből a földet, gilisztát keresve, kiborította a gyufásdobozt, miközben csőrével szétfeszítette. Teljesen megszelídült, hívásra kézre szállt, fürdött a kikészített tálban, és sokat énekelt. Bármikor be lehetett tenni a kalitkájába, kézből beugrott. Estére magától is bement, mindig ott aludt. Velünk utazott dobozban, ha hosszabb időre elmentünk otthonról.
Kiválóan megtanult szavakat utánozni, amelyek közül néhányat csak adott szituációban "használt". A lópatkó dobogásától a télen hozzánk járó cinegék hangján keresztül nagyon sokféle hangot megtanult. Különösen akkor énekelt hangosan, ha más hangforrást (pl.. zene) is hallott. Legalább olyan kedves madárrá vált, mint másutt egy-egy szobakedvenc kutya. 12 és fél év után teljes végelgyengülésben pusztult el, egy fél emberöltőt végigkísérve életünkben.
Állatkertekben nagy röpdékben a seregélyt könnyű tenyésztésre bírni.
A seregély védelmi státusza különleges. Hazánkban nem áll védelem alatt. Ugyanakkor a környezetvédelmi miniszter a 13/2001-es (2001. V.9.) KöM rendeletében kihirdette hazánkban is az Európai Unióban természetvédelmi szempontból fontos növény- és állatfajok listáját, a felsorolt fajokra eszmei értékeit is meghatározva. A felsorolt állatfajok egységesen 20 000 Ft eszmei értékkel lettek besorova. Öt madárfaj azonban kivételt képez — ezek nálunk nem védettek —, tekintve a hazai gyakoriságukra és itteni státuszukra. Ezek — házi veréb, sárgalábú sirály, bütykös hattyú, kormorán és a seregély — 1 000 Ft eszmei értékkel kerültek nyilvántartásba. Ezért befogása, tartása, tenyésztése (árusítása!) kizárólag a természetvédelmi hatóság engedélye alapján lehetséges! Tartásának körülményeit a 8/1998 sz. kormányrendelet határozza meg.

"Míg a magyar földet gulya, ménes, nyáj legelve járja, védeni kell a seregélyt" (Herman Ottó)

Írta és fényképezte: Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu