2019. október 19. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,581,404  ·  Online: 90
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Őszi történet
Nyomtatható változat!

Először augusztus végén láttam. Azon a nyáron az aszály július közepétől egészen augusztus végéig tartott. A nyári szabadságtól visszaérve, a hosszantartó szárazság miatt kissé gondterhelten mentem le a munkahelyem nagy kiterjedésű területén kialakított tanári konyhakerti parcellákhoz, számba venni a saját kiskertünk még meglévő terményeit. A poros úton verébcsapat mozgott, jobbára a földön elterülő madárkese-rűfű magjait szedegetve. Ott találkoztunk először. A verebek között azonnal feltűnt élénk színével és nagyobb testével. Otthonosan mozgott a mezei- és a házi verebek között. A csapatban a fiatal verebek hangja elvegyült az öreg madarak csiripelése között. A még alig röpképes, másodköltésű fiatalok kunyerálták a táplálékot az öregektől. A mi madarunk is "verébül" beszélgetett. Igaz a verébcsiripelésbe néha beleszőtte saját, jellegzetes kiáltásait is, de egyébként tökéletesen átvette a verebek hangját. Közeledtemre a verebekkel együtt szárnyra kapott és gyors röptével követte a csapatot.

A következő napokban gyakrabban jártam a kert felé. Nemcsak a kerti munka szüksége vezetett arra, hanem kerestem újdonsült ismerősömet. Mivel a verébcsapat, amely befogadta az idegen jövevényt, alig néhány száz méteres sugarú körön belül mozgott, ezért szinte mindig találkoztunk. Hol az érő napraforgó tányérokon, hol a gazos foltokon mozgott, mindig ott, ahol a verebek. Ha mégis elszakadt tőlük, nyilalló röpte közben kétségbeesetten kiabált veréb, vagy a saját, élénk hangján. Ha megtalálta társbérlőit, megnyugodva telepedett le közéjük.

Abban az évben sokáig tartott a meleg idő. Szeptembertől néha egy-egy hirtelen zápor áztatta a földeket, de a levegő nem hűlt le igazán. A szép őszi idő, az igazi vénasszonyok nyara egészen október közepéig kitartott. A kertekben a gondosabb bérlők betakarították a terményeket, de a felhagyott területeken és a kevésbé gondozott parcellákon folyamatosan akadt annyi gyommag, felmagzott retek és más olyan növény, aminek a magja táplálékot jelentett a magevő madarak, elsősorban a verebek valamint a tengelicek, zöldikék számára. A mi madarunk is láthatóan otthonosan mozgott a területen. Amikor a verébcsapat lármás társasága behúzott a környező bokrokba egy-egy kiadós közös zsinatolásra, ő is önfeledten énekelt és szemmel láthatóan kommunikált távoli rokonaival. Éjszakázni a verebek a környék sűrű jezsámen bokorsoraiba húztak. "Ő" is követte ezeket.

Aztán egyre hűvösebbre, majd hidegre váltott az idő. Október végén a nyirkos, egyre hidegebb reggelek után csak nehezen melegedett valamit a levegő. A november eleje már ködöt és fagyot hozott. A verebek is fázósan húzódtak össze a bokrokon. A mi kis ismerősünk egyre bizalmasabbá vált. Amíg a melegben a verebekkel együtt hamar szárnya kelt, addig most alig pár méterre bevárta az embert. Próbáltuk megfogni. Még a madárgyűrűzések során használt hálót is kifeszítettük a bokorsor nyiladékába az alkonyati időben. Bíztunk benne, hogy az éjszakázásra behúzó verebekkel együtt sikerül befogni. A verebek és a környék fekete rigói szép számmal landoltak a hálóban, de a mi kis titokzatos madarunk valahogy mindig elkerülte ezt. Vagy mellette, vagy felette húzott el, befogni nem sikerült. Így egyre inkább szorongással figyeltük, hogy mi történik vele.

A környező lakótelepről néhány gyerek rendszeresen bejárt az egyébként zárt területnek számító egyetem területére. Többször parittyával riogatták a környék madarait. Néhány munkatársammal együtt igyekeztünk megakadályozni a madarak zavarását, de nem járhattunk mindig arrafelé. Utoljára egy hideg, didergősen zúzmarás november végi nap reggelén láttam. Egy bokor ágán ült, egyedül és reményvesztetten. Sajnáltam, hogy nem sikerült megfogni. Aztán elmaradt. Nem tudni, mi történt vele. Talán könnyű célpont lett az arra csellengő suhancoknak vagy csak a hideg és a táplálékhiány miatt tűnt el? Sok év telt el, de még most is emlékszem rá. Arra, hogy így élt Debrecenben, a városi forgalomtól nem messze, az Agrártudományi Egyetem területén, augusztustól november végéig egy kis zöld színű hullámos papagáj.

Dr. Juhász Lajos Debrecen

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu