2019. október 16. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,578,810  ·  Online: 102
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Szultántyúkok
Nyomtatható változat!

Fajtörténet: Az 1838-as "Német nép képes ismerettárában" már leírtak egy tyúkfajt, mely a Szultántyúkra illik: "az általánosan ismert közönséges házityúk, a bóbitás tyúk, mely nagysága által, egy tollbokor miatt, amely a taraját majdnem teljesen eltakarja, és egy vastag tollszakáll jellemzi az állebeny helyett, a török tyúk alapszínében fehér, fekete hassal és szárnyakkal, zöldesfekete a faroknál és testén színes rajzolattal".

K.H. Oehler intenzíven foglalkozott ennek az érdekes fajtának a történetével és néhány történelmi összefüggést fedezett fel újra. Ezek alapján a szultántyúkot 1864-ben exportálták Törökországból és valószínűleg először Belgiumba jutott el. De Anglia is lehetett, ahol ez az egzotikus tyúk először tovább lett tenyésztve, mert a címzett Watt kisasszony lakcímére vonatkozó adatok különbözőek, egyszer Belgium, másszor a londoni hercegségi (Dürigen) Hampstead lett megadva. Ezt követően az állatokat Európában fátyol-, illetve svájci tyúknak nevezték. Elődként orosz vonásokat vélnek a bóbitás tyúknak. Csak később kapták a szultántyúk nevet, ahol a török "Serail Täuk" (a szultán tyúkjai") megnevezést fordították le. Néhány kutató azt a nézetet is vallja, hogy a szultántyúkok csak később, selyemtyúkok és Houdanok felhasználásával nyerték el ötujjúságukat, még akkor is, ha Dürigen 1900-ban azt a véleményt képviselte, hogy a "török bóbitás tyúkok" ahogy még nevezték őket, "az összes bóbitás tyúk feltételezett törzsfaja közül, az Oroszországban évszázadok óta honos és ott ma is legelterjedtebb tollaslábú Szakállas- és Bóbitás tyúk áll hozzá a legközelebb". 1896-ban C.G. Friedrich leírta a Szultántyúkokat a "Szárnyaskönyvében". Négyujjú Szultánokat hosszú ideig Tamerlan-tyúkoknak és Tarmiganok-nak neveztek és 1853 óta kiállításokon is bemutatták.

Ez a kissé kuszált és még mindig nem maradéktalanul tisztázott előtörténete a fajtának, először a 20. század pontos kiállításleírásai alapján tükröződik. A harmincas években Lipcsében, Essenben és Frankfurtban a Nemzetközi Kiállításokon nagyraértékelt szultánok álltak, a tenyésztési fellegváruk Sachsen (Szászország) volt. Er-ről a területről került az ötvenes években újra néhány állat Nyugat-Németországba, melyek túlélték a háborút. De már 1946-ban tulajdonában állt néhány állat a braunschweigi Lies nevű tenyésztőnek. További javításként az-tán fehér Bankiva-tyúkokat, fehér Páduaiakat és selyemtyúkokat kereszteztek be.

Forma és fej: A Szultántyúk alakra az igencsak rövid, széles, mély és vízszintesen hordott törzs, szélesen a rövid vállakból jövő nyak, a széles és rövid hát végén enyhén emelkedő nyereggel és a széles előre domborodó mellkasa miatt igen csak babásnak tűnik. A szárnyállás enyhén szabad és lefele irányuló, a szárny evezőtollainak hossza többnyire a testhosszon túl nyúlik. A kakasfarok telt és széles inkább magas, mint alacsony tartással.
Három különlegességet mutat a fej a bóbita nélküli normál tarajas tyúkokkal szemben: a kerek, sűrű bóbita, a kis V-alakú szarvtaréj és a szakállstruktúra, amely a pofa- és állszakállból áll. A kis áll lebenyek és fülszeletek el vannak takarva a szakáll által, a rövid, erősen ívelt csőrön ülnek a nagy, a bóbitás tyúkokra tipikusan jellemző felemelt orrlyukak. A combokból jön a szárszerű hosszú tollazat. A talpának a külső- és középső ujjakkal együtt ugyancsak tollasnak kell lennie. Az ötujjúságot szintén javasolt elérni, még akkor is, ha még nem minden egyed rendelkezik ezzel az ismertetőjellel.

A tyúk valamivel alacsonyabb állásával és gazdagon tollazott hátsó részével még erőteljesebben babás alkatú.

Színfajták: Az egyetlen elfogadott színfajta a fehér, bár emellett egy tiszta ezüstfehér előnyt jelent, mégis egy kevés sárga árnyalat főleg a kakasoknál, kedvezően tekintetbe vehető.

Különlegességek: A Szultántyúkkal a habitusával és nagyságával egy közép formát értünk el a nagy tyúkok és a törpetyúkok összevetésében. A fajtát tekinthetjük kimondott díszbaromfinak is, melynek felnevelése és ápolása nem oloyan kényes, mint a régebbi időben érzékeny állatoknál, mégis a tenyésztő teljes figyelmét igénybe veszi, arra vonatkozóan is, hogy száraz folyami homokkal borított jól beárnyékolt kifutó lehetősége meglegyen. Nem utolsó sorban figyelni kell a rendszeres bóbitaápolásra.

A Szultántyúkok a kiállításokon még mindig különlegességnek számítanak. Ténylegesen ez a vakítóan fehér tyúk a különleges ötvözésével a szarvtarajának, bóbitájának, szakállának, szárának, lábtollazatának és az ötödik ujjával egy nagyon érdekes különlegesség.

Zoltánfy Tibor
(Vértesszőllős)

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu