2019. október 16. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,578,792  ·  Online: 75
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Távoli tájak madarai: AUSZTRÁLIA MADÁRVILÁGA (2.)
Nyomtatható változat!

.

A kontinens madárvilága kifejezetten gazdag, a fajszám 800 fölötti (egyes források szerint több mint 880). Ebből mintegy 35% bennszülött. Madarakkal valóban mindenfelé találkozhatunk, de a faj- és egyedszám az északi szubtrópusi, trópusi vidékeken a legnagyobb. Queensland-ben például a 630 körüli! Utazásunk során az egyik legjobb madarász helynek a Kakadu Nemzeti Parkban lévő Yellow Water Billabong bizonyult, ahol egy szervezett hajókiránduláson vettünk részt. A trópusi párás hőség és a csípős rovarok okozta kellemetlenségeket gyorsan feledtette a sokféle madár látványa, melyek itt már megszokták a gyakorta közlekedő, turistákkal tömött kishajók látványát, így nem nagyon zavartatták magukat. Kígyónyakú madár (Anhinga melanogaster novaehollandiae), tarka kárókatona (Phalacrocorax varius), fehérhasú rétisas (Haliaeetus leucogaster), fésűsujjú levéljáró (Jacarana gallinacea) került egyebek mellett lencsevégre.
Ausztrália kellően délre helyezkedik el ahhoz, hogy az Antarktisz pingvinfajai olykor elvetődjenek déli partjaihoz. A legkisebb pingvinfaj a kék vagy törpepingvin (Eudyptula minor) azonban nem a távoli jeges világ szülötte, hanem az ausztrál déli partszakaszok és szigetek (valamint Új-Zéland) fészkelő madara. Ez a galamb nagyságú madár főleg partközeli sziklák üregeiben, esetleg nagyon sűrű növényzet takarásában költ. A Kenguru-szigeten mi is láthattuk egyik telepüket. Örömmel tapasztaltuk, hogy természetvédők fészkelő ládák kihelyezésével is segítik szaporodásukat.
Az ausztrál pelikán (Pelecanus conspicillatus) bárhol előfordulhat, ahol nagyobb vízfelületet talál. Gyakran feltűnik lakott területeken is, főleg kikötőkben. Könnyen alkalmazkodik és néha szinte megérinthetjük, mire lomhán szárnyra kap. Hálás fotótéma. Az ausztrál fehér íbisz (Threskiornis molucca) szintén könnyen szelídül, gyakran megfigyelhető a városközpontok forgalmas parkjaiban is.
A lúdalkatúak között Ausztráliában több olyan is akad, melyek külön figyelmet érdemelnek. Egyikük a sajátos megjelenésű, rendszertanilag nehezen besorolható tyúklúd (Cereopsis novaehollandiae), mely nemzetségének egyetlen faja. Ez a szűk elterjedésű (Ausztrália déli szigetei), sem repülni, sem fürödni nem igazán szerető madár az 1950-es évek végére a kihalás szélére sodródott. Szerencsére ma már jobb a helyzet, és világállománya egyes becslések szerint eléri a 15 000-et. Megcsodálhatjuk e madarat az ausztrál állatkertek és vadasparkok többségében, de ennél sokkal nagyobb élményt jelentett számunkra a Kenguru-szigeten vadon megfigyelt legelésző kis csapata. Láttunk e szigeten egy másik érdekes récefélét is, nevezetesen a lebernyeges récét (Biziura lobata), melynek besorolása nagy fejtörést okoz mind a mai napig a madárrendszertan kutatóinak. Harmadikként következzen az ujjas vagy hasadtujjú lúd (Anseranas semipalmata). Családjának egyetlen ma is élő képviselője, mint „élő kövület“ tartjuk számon. Ausztrália északi és Pápua-Új-Guinea déli felén honos; az északi szubtrópusi-trópusi részeken mi is gyakran láttuk és hallottuk meglepő, dudaszerű hangját. Számos érdekes tulajdonsága mellett említést érdemel, hogy fészkeléskor a hímhez általában kettő tojó társul.
A „leg“-ek folytatásaként essen néhány szó a kontinens már említett legnagyobb nappali ragadozójáról, az ékfarkú sasról (Aquilla audax). A tojó testhossza meghaladhatja az 1 m-t, szárfesztávolsága elérheti a 2,5 m-t. Bárhol előfordulhat, de a tapasztalataink szerint a leginkább ott számíthatunk a felbukkanására, ahol a gépjárműforgalomnak gyakorta esnek áldozatuk kenguruk. E sas - a kányákkal (Milvus spp.) egyetemben - előszeretettel fogyaszt dögöt.
Az ausztrál madárvilág tagadhatatlanul egyik legérdekesebb tagja az ausztrál bozótpulyka vagy talegallatyúk (Alectura lathami). Ezt a címet nem már-már keselyűre emlékeztető megjelenésével, hanem költési stratégiájával érdemelte ki. A hím ugyanis méretes költődombot kapar össze, és az ebbe lerakott tojásokat - folyamatos hőszabályozás mellett, melyet szintén ő végez - a korhadás hője kelti ki. Ezt a keleti part esőerdeiben honos nem túl félénk madarat többfelé is láttuk, sőt költődombját is megfigyelhettük az Eungella Nemzeti Parkban. Kisebb termetű, kevésbé ismert rokonával, a hasonló módon költő (még nagyobb halmot összekaparó) narancssárga lábú ásótyúkkal (Megapodius reinwardt) ugyancsak többfelé találkoztunk a trópusi területeken.
A madárvilág legérdekesebb építményei közé tartoznak a hím lugasépítő madarak pár csalogató vesszőfonatai és nem kevésbé lenyűgöző e lugas környezetének feldíszítése sem. Ausztráliában több fajuk is él. Az északi részen a legnagyobb termetű és legszebb lugast készítő szerényebb megjelenésű mályvapártás lugasépítő (Chlamydera nuchalis) terjedt el, melynek remekét Townsville egyik botanikus kertjében csodálhattuk meg. A lugas meglehetősen feltűnő helyen, egy – szerencsére nem túl forgalmas – sétaút közelében épült, sőt szépült a szemünk láttára. Sokáig emlékezetes marad az a fél óra, amíg a madaraktól 10-15 m távolságban letelepedve távcsővel figyelhettük bohókás mozdulatokkal színezett munkálkodásukat.
Ausztrália nevezetes madarai közül nem maradhat ki a pompás lantfarkú madár (Menura novaehollandiae) sem. Első pillanatban leginkább fácánra emlékeztet (bár a verébalkatúak közé tartozik), ám magasabb és karcsúbb. Már a hímek valóban pompás faroktollai okán is kiérdemli a figyelmet, de még inkább csodálatraméltó hangutánzó tehetsége. Utunk befejezésekor, a Sydney melletti Ku-ring-gai Wildflower Gardenben tett kirándulásunkkor nyílott módunk megfigyelni e madarak nászviselkedését és belehallgatni meghökkentő hangeffektusokat is felvonultató repertoárjukba. Mindez azt is feledtette, hogy élvezhető fényképfelvételt készíteni e madárfajról sajnos nem sikerült. A pompás lantfarkúmadár Ausztrália DK-i felén honos, Új-Dél-Wales természetvédelmi jelképe, de méltán szerepel az ausztrál 10 centes érmén és 100 dollároson is.
Folytatása (befejezése) a következő számban.

Írta és fényképezte:
Farkas Sándor
Paks

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu