2019. október 16. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,578,792  ·  Online: 65
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Ismerjük meg hazánk madarait! Élet a fatörzsön! A nagy fakopáncs
Nyomtatható változat!

.

A madarak számos élőhelyet benépesítenek. A különböző források (táplálék, fészkelőhely) felosztása és elfoglalása (amit nevezhetünk niche strarégiának) eltérő életmódú fajok, fajcsoportok kialakulásához vezetett. Az egyik ilyen élettér a fatörzsszint, amin számos madár osztozik. Fakuszok, csuszka és a fajokban leggazdagabb harkályfélék döntően egyaránt a fák törzsén keresik táplálékukat, sőt fészkelésük ehhez a különleges élettérhez kötődik.
Hazánkban a harkályfélék családjának 9 fészkelő faja ismert. Ezek a madarak egy kivételével testfelépítésük, életmóduk alapján nagyban hasonlítanak egymáshoz. A kivétel a nyaktekercs (Jynx torquilla), amelyik vonuló faj, szemben a család többi tagjával. amelyek állandó madarak. Van egy jövevényfaj is, a balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus), amely hazánkban az 1930-as évek második felében jelent meg DK-i irányból. Az összes hazai harkályféle közül a leggyakoribb fajnak a nagy fakopáncs számít, amit a Díszmadár Magazin jubíleumi, 150. számában mutatunk be a Tisztelt Olvasóknak. A többi hazai harkályfélét a következő lapszámokban ismertetjük.

Elterjedése

A nagy fakopáncs tipikus palearktikus faj, Európa Ny-i oldalától egészen Távol-Keletig elterjedt. Az Atlanti-óceán szigetein is költ. Az área földrajzi különbségeit világszerte csaknem 20 alfaja jelzi. Hazánkban a D. major pinetorum alfaj költ, ami a kontinensen szélesen elterjedt. A törzsalak, a D. major major a kontinens északi területein él, de Európából további alfajok is ismertek, mint a Romániából leírt D. major candidus, a Pireneusi-félszigeten élő D. major hispanus, a Szardínia, Korzika szigetén jellemző D. major harterti, valamint a kontinensünkhöz tartozó, de állatföldrajzilag inkább már Afrikához sorolt Kanári-szigeteken a D. major canariensis és D. major thanneri.

Leírása

A harkályfélék a sokban különböző nyaktekercsen kívül feloszthatók küllőkre (zöld- és szürke küllő) valamint fakopáncsokra (nagy-, közép-, kis-, balkáni-, fehérhátú fakopáncs, fekete harkály). A fakopáncsok egységesen fekete-fehér tarka madarak, így a nagy fakopáncs is (a fekete harkály tollazata egységesen fekete színű).
A nagy fakopáncs mintegy 23-24 cm testhosszú, tollazata fekete-fehér. Szárnyán kiterjedt fehér vállfolt az egyik ismertetőjegye. A fejtető fekete, az arcon alulról a tarkóig összeérő fekete sáv húzódik. A begy- és a hastájék szennyes fehér, az alsó farokfedő tollak élénk pirosak. A kiszíneződött öreg madarak hímjének a tarkóján széles piros sáv húzódik, a tojók tarkója fekete. A fiatal, a költőodút már elhagyott madarak fejeteteje piros, aminek a színe az ezt követő vedlés után válik feketévé. A nagy fakopáncs faroktollainak alja fehér alapon fekete sávos. A rendkívül hasonló balkáni fakopáncs faroktollai fekete alapon fehér sávosak, és a bajuszsávot a tarkóval nem köti össze fekete sáv.
A nagy fakopáncs röpte erősen hullámos, erőteljes szárnyverdesés után (miközben emelkedik) a madár a szárnyát behúzza a testéhez, ekkor süllyed. Ezzel a módszerrel értékes energiát takarít meg. A harkályok nagyobb távolságokat ritkán tesznek meg, lekerekített szárnyuk kevéssé alkalmas hosszú távú repülésre.
A harkályok leginkább egytagú kiáltást hallatnak a fán kúszás közben vagy repüléskor. A hím a territóriuma jelöléskor azonban más módszert alkalmaz. Bomló kérgű fára száll, amit erőteljes csőrével (vésőcsőr) sorozatszerűen ver. Az így keletkezett hangot a fa kérge erősíti fel, ezt nevezzük „dobolásnak“. Az ily módon keltett instrumentális hangokat más harkályfélék is alkalmazzák. A lakott területeken élő fakopáncsok megtanulták, hogy egyes közvilágítási lámpatestek tetejét ütve jóval nagyobb zaj kelthető, mint a fatörzsön. Előfordult, hogy tanórákat vagy egyéb rendezvényeket zárt ablak mellett kellett megtartani az így keletkezett nagy hangerő miatt!
Életmódja

A nagy fakopáncs számos fás élőhelyen otthonos. A síksági lombos erdőktől egészen az alpesi fenyvesekig kiterjed az élettere. Kifejezetten kedveli az öregfás területeket, ahol a korhadó, száradékfákon ügyesen kúszva szedi ki a kéreg alól a rovarokat, ezek lárváit, mint fő táplálékát. „Ez is igen buzgón ácsoló, kopácsoló madár, mely nagy serénységgel szálldossa be az erdőt, kertet s alulról fölfelé kúszva, apróra vizsgálgatja a fák kérgét és belét is, hogy az élő pondrót, szút vagy bujkáló bogárságot felkutassa, kiácsolja és hosszú, hegyes nyelvére felpeczkelje“ (Herman Ottó).
A fatörzsön folytatott életmódot az un. vetélőujj segíti, amely azt jelenti, hogy a harmadik ujja előre és hátra is mozgatható. Általában két ujj előre, a másik kettő hátrafelé áll. A támaszkodás másik eszközei a rendkívül merev faroktollak, amelyekre támaszkodik a madár. Az erőteljes vésőcsőre által kivésett résen pedig a hosszú „szondanyelvével“ szedi ki a táplálékot, ami igen hosszú, mert folytatódik egy fejtokban, amiből kiölthető. A végén mindkét oldalon kis szakállak találhatók a rovarzsákmány biztonságosabb megragadása érdekében.
Fészkeléskor a hím több odút készít, a tojó választja ki a legalkalmasabbat. Az üres maradt odúkban viszont olyan madarak telepednek meg, amik önállóan nem képesek saját odút készíteni (pl.: cinegék, csuszka, seregély). Így ahol jelentősebb a harkályok száma, ott más odúlakó fajok is nagyobb számban költhetnek.
A teljes fészekalj 5-6 tojás, amiket a tojó és a hím egyaránt melegít, mintegy 14-16 napig. A fészek (költőodú) aljára csak faforgács kerül. A szülőmadarak a fiókákat felváltva etetik, de együtt sohasem érkeznek a fészekhez. Az utóbbi időben figyelték meg, hogy a fiókák kikelése után a két szülőmadár agresszívvé válik egymással szemben, ha egyszerre érnek az odúhoz. A fiókák három hét után hagyják el az odút.
A téli időben rájár az etetőre is, szívesen elhordja a napraforgót. A kemény csonthéjas terméseket (mandula, dió) vagy a fenyőtobozokat, makkot gyakran beszorítja egy-egy kéregrepedésbe és ezután kopácsolja ki az ehető magbelet vagy magvakat. Ritkán talajszinten szedi össze a hangyákat, ezek bábjait („hangyatojás“). A harkályok számára érdemes télen kitenni egész kukoricacsövet, mert erről jól le tudja szedegetni a szemeket és ezeket is repedésbe szorítva veri szét és veszi fel. „A harkály munkálkodása a fák tövén elszórt forgáccsal figyelmezteti a jó gazdát a fa betegségére, hogy utána láthasson a segítségnek addig, a meddig nem késő“ (Herman Ottó).
Hazai és európai állománya is jelentős. Nálunk a költőpárok számát 100-150 ezer párra becsülik.
A nagy fakopáncs az erdők, kertek, parkok fasorok „fadoktora“. Mint ilyet a megbecsülés és tisztelet illeti a védelem mellett, amit a törvény is elismer 10 000 Ft. természetvédelmi értékkel.

Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu