2021. szeptember 18. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 2,220,936  ·  Online: 193
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Fejezetek a papagájtartás kultúrtörténetéből (38.)
Nyomtatható változat!

A papagájszelídítés módszerei
 

„A szelíd és a domesztikált kifejezéseket többé nem szabad összekevernünk.“ – írta Hediger már 1939-ben. Majd így határozta meg a kettőt: „A szelídség egy vad állatfaj egyetlen egyedének tulajdonsága, a domesztikáltság viszont egész állatgenerációk közös tulajdonsága…“. (Hediger, 1939)
A nagy számban tenyésztett papagájok tehát, mint amilyen a hullámos, a nimfa-, vagy a sándorpapagáj, a fenti meghatározás alapján domesztikált fajtáknak számítanak. Szelíddé azonban csak az egyéni foglalkozás révén válnak, például ha fiókaként elválasztják a szülőktől és kézzel nevelik fel őket. Egy önállótlan fióka kézi felnevelése fáradságos feladat és megfelelő szakértelmet feltételez. Az ilyen fiókák rendelkeznek egy bizonyos velük született alaphangkészlettel. Ezt a hangkészletet használják, amikor az éhségüket jelzik, ám idővel átveszik a körülöttük lévő más élőlények hangját is.
A múlt havi cikkben sokat idézett Berta Ragotzi, aki az 1900-es évek közepén tömegesen nevelt kézzel és tanított beszédre hullámos papagájokat, azt állítja, hogy a hullámosok hét hetes koruktól kezdenek beszédet tanulni. (Ragotzi, 1956)
A szelídség kifejezés sok értelmezési lehetőséget enged meg. Georg Steinbacher, augsburgi állatkert igazgató például etetési szelídségről beszél. Ezt a kifejezést Heiroth-tól vette át: „Az idősen befogott állatok gyakran nagyon félénkek. Lassan ugyan hozzászoknak az ember közelségéhez, de igazán szelíddé soha sem válnak. A menekülési tendencia, az a távolság, amelynek átlépésekor az embertől menekülni kezdenek, fokozatosan csökken. Végül azután bekövetkezik az úgynevezett etetési szelídség állapota. Ez azt jelenti, hogy az állatok olyan bizalmassá válnak, hogy a táplálékért odamennek az emberhez. Ez vonatkozik a röpdékben tartott madarakra is, és annál jobban megfigyelhető, minél nagyobb a röpde mérete.“ A következő kifejezés, amit Steinbacher bevezet, a simogatási szelídség: „Ez az a viselkedés, amikor az állat ezért keresi fel az embert, hogy az simogassa és szeretgesse.“ (Steinbacher, 1939)
Finsch nemcsak a papagájszakértelméről volt híres, hanem rendkívül kételkedő, kritikus, olykor már-már gúnyolódó hangvételéről is. Nem csoda tehát, hogy megjegyzései a mai időkig hatnak, mégha olykor fatális módon is. A papagájok természetes tulajdonságairól azt mondta például: „Minden természetes adottságuk gyökeresen megváltozik a fogság és a szelídítés révén. A változás néha olyan gyökeres, hogy már azt gondoljuk, nem is papagáj van előttünk.“ Finsch szerint a papagájok természetüknél fogva „kiválóan barátságos madarak.“ Számos, természetből vett megfigyelés nem volt még ismert előtte, például azokról az esetekről sem hallhatott, amikor arák emberekre támadtak. Másfelől beszélt a papagájok természetes gonoszságáról is, ami kiválóan alkalmas volt arra, hogy ellenszenvet keltsen e madarak ellen. Ez a „gonoszság abban nyilvánul meg,“ – írta Finsch „hogy a fogságban tartott példányok, idegenekkel szemben, akik soha semmit nem ártottak nekik, gyakran nagyon ellenségesen viselkednek. A papagájokban alapvetően soha sem szabad teljesen megbízni; abban a pillanatban, amikor a legkevésbé számítanánk rá, egyszer csak hirtelen odakap az ujjunk után, a nagyobb fajták pedig nem jelentéktelen sebeket képesek ezzel ejteni. Ajánlatos, hogy a gyermekek ne kerüljenek túl közel a papagájokhoz. Kétségtelen, hogy ez a pimasz természet nevelés kérdése is. Azok a papagájok, amelyeket fiatal korukban sokat bántottak, és erővel neveltek, ezt a szokásukat megtartják és soha, vagy csak nagyon nehezen szabadulnak meg tőle.“ (Finsch, 1867/68)
Mai szemmel már természetesen nem beszélhetünk gonoszságról. Ma inkább úgy fogalmaznánk, hogy a madár fél, ezért védekezik. Ha az ember nem számított a kezébe fúródó csőrre, az abból fakad, hogy nem ismeri az állatot, nem vette észre, vagy nem megfelelően értelmezte annak figyelmeztető viselkedését. Olyan is előfordul, hogy a madár költési viselkedést mutat, ám mivel egyedül tartják, a pótpartner (az ember) nem a várakozásainak megfelelően viszonyul hozzá. Ilyen esetben is támadhat a madár. Vannak megfigyelések, amelyek szerint papagájpárok a vadonban is veszekednek egymással. A különbség csak az, hogy a papagájok gyorsabban reagálnak a támadásra, mint ahogy egy ember reagálna, és szükség esetén ellentámadnak, vagy elmenekülnek. Az ember ezzel szemben lassabban reagál, megijed, hirtelen mozdulatokat tesz, amit a madár fenyegetően él meg, ezért esetenként erősen odakap.
Már Finsch is megfigyelte, hogy azok a madarak különösen hajlamosak az agresszivitásra, amelyek rossz tapasztalatokat szereztek emberekkel. Finsch megállapításait a papagájok gonosz természetéről Brehm is osztotta. Ruß viszont, aki csodálója volt Finschnek és művét alapforrásként használta saját papagájos könyvéhez, ezen a ponton más állásfoglalásra jutott. A „Távoli országok házi madarai“ című művének papagájokról szóló részében pozitívan és óvatosan nyilatkozik: „A papagájok viselkedése általánosságban szeretetreméltónak mondható.“ (Ruß, 1881)
Ruß azt is leírta, hogy korának papagájkereskedői milyen módszerekkel szelídítették rövid idő alatt a madarakat. „A kereskedők általában nem csinálnak nagy ügyet a szelídítésből. A legvadabb madarat minden további nélkül megragadják a lábánál. Nem ügyelnek a csípésekre, csak kicibálják a kalitkából, a mutatóujjukkal ráütnek a csőrére, amíg védtelenül fel nem adja a csipkelődést. Ekkor elkezdik simogatni, amíg be nem látja, hogy semmi rossz nem történik vele, vagy amíg megtörik a daca. Rövidre fogva: addig teszik ezt vele, amíg bele nem törődik sorsába és meg nem szelídül. Kell azonban mindehhez sok elszántság, gyakorlat, önuralom, vagyis a fájdalom figyelmen kívül hagyása és egy pár erős bőrkesztyű. Ezek megléte mellett általában jó eredménnyel érik el a szelídítés és nevelés célját. Meyer úr Berlinben elmondta, hogy a nagyon vad, nevelhetetlen papagájokkal gyakran naponta többször is bezárkózik a kamrájába, és a bemutatott módon akár éjjel is, megállás nélkül folytatja a madár szelídítését. Módszere rendszeresen teljes sikerhez vezet.“ Ruß gyanította, hogy az indián nők sokat emlegetett csodaszerű szelídítési sikerei is hasonló módszereken alapulnak.
Krieg leírása szerint: „Ha valaki látta, hogy milyen érzéketlen, gondtalan tapintatlansággal kezelik az indiánok és keverék népek az állataikat és milyen bámulatos szelídítési sikereket érnek el ezzel, akkor felismerheti, hogy a mi módszerünk, amely az állatok türelemmel és beleérzéssel való bizalmassá tételén alapul, ugyan szebb, de jóval kevésbé nyomatékos.“ (Krieg, 1950)
Amikor Bates 1852-ben egy este a Tapajo alsó folyamán haladt át Amazóniában, a csónak közelében a vízbe esett egy papagáj. A fiatal madár nagy magasságból esett fejest a vízbe. Egy nagyobb seregből pottyant le, amely veszekedett – Bates szerint – a párosodási jogért. A sértetlen madarat egy indián halászta ki a vízből. Egy fiatal pávuapapagáj volt (Bates: Conurus guianensis, Wolters: Psittacara leucophtalma). Bates szerette volna megtartani és megszelídíteni, ám nem boldogult vele. A madár nagyon vadnak és harapósnak bizonyult, valamint megtagadott mindennemű táplálékfelvételt. Aveyrosi barátai azt mondták neki, hogy azt a fajtát soha sem lehet megszelídíteni. Egyhetes próbálkozás után Bates feladta és elvitte a madarat egy idős indián asszonyhoz, aki nagyon ügyes szelídítő hírében állt. Bates nagy megdöbbenésére az asszony két nappal később teljesen szelíden adta neki vissza a madarat. Egy brazil férfi elmesélte Batesnek, hogy az aszszony a nyálával szelídítette meg a madarat. Bates viszont úgy gondolta, hogy az indiánok titkát inkább abban kell keresni, hogy állataikat egyenrangúan, szeretettel kezelik és helyiségeikben szabadon engedik mozogni. Immáron szelíd pávuapapagája Bates leírása szerint nagyon jól megtanult beszélni. Mindenki csodájára járt, hiszen ez a faj köztudottan nagyon nehezen szelídíthető. (Bates, 1864)
Az indiánok nyálának szelídítő hatása iránt Finsch is megfogalmazta a maga kételyeit. (Finsch, 1867/68)
Az indiánoknak ezek szerint féltve őrzött titkaik voltak a papagájok szelídítését illetően. Néhány későbbi papagájtartó, aki nem tudta kivárni, hogy a madarak megszelídüljenek, elrettentően hangzó módszerekre esküdött. Ruß egy svájci papagájkedvelőt, bizonyos J. Hagmannt idéz: „Vegyük a papagájt a karunkra oly módon, hogy sem csípni, sem pedig szárnyaival csapkodni ne tudjon. Közben a másik kezet vízbe mártva simogassuk vele a madarat óvatosan a hátán a fejétől a farka felé. Télen csak langyos vízzel és fűtött szobában alkalmazható a módszer, hogy a madár ne fázzon meg. Minél vizesebb a papagáj, annál hamarabb válik szelíddé. Vigyázni kell azonban, hogy ne vigyük túlzásba a beavatkozást, ezért több napon meg kell ismételni egymás után, naponta egy-egy alkalommal. Időközben és különösen a kezelés után kedves viselkedéssel és finom falatokkal kell a papagáj kedvét keresni, hogy bizalmát elnyerjük.“ (Ruß, 1888)
A következő számban újabb meghökkentő és enyhébb szelídítési módszereket mutatunk be.

 

Mihalec Gábor
(Maja Müller-Bierl nyomán)

 

Szeretném megrendelni a Díszmadár Magazin márciusi számát, vagy megrendelni a továbbiakat is. Itt azonnal írhat nekünk! Kattintson ide!

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu